Meggyalázták a varsói Szent Kereszt-bazilikát szenteste baloldali szélsőségesek - fotó

Vágólapra másolva!
Szenteste, az éjféli mise után megrongálták a varsói Szent Kereszt-bazilika homlokzatát. Az egyelőre ismeretlen vandálok azt írták a római katolikus bazilika falára, hogy éjszakai klubot építenek a helyére – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség és a Catholic Arena nevű, vallásos tartalmakat közvetítő hírportál. A bazilika előtti Krisztus-szobort már korábban is meggyalázták abortuszpárti, illetve LMBTQ-aktivisták. A karácsonyra időzített varsói keresztényellenes támadás jól beleillik az elmúlt hetek radikális baloldali aktivizmusába, amelynek célja a cancel culture jegyében a karácsony eltörlése, de legalábbis a jelentőségének a csökkentése.
Vágólapra másolva!

„Itt techno lesz", „Világi állam" – írták vörös festékkel a Varsó belvárosában található Szent Kereszt-bazilika homlokzatára a szentesti ünnepi misét követően. A szélsőségesek tehát éjszakai (night) klubbá alakítanák át a lengyel történelemben fontos szerepet játszó római katolikus bazilikát.

Robert Bąkiewicz, a Függetlenségi Menet Egyesület nevű, jobboldali elkötelezettségű civil szervezet vezetője szombaton bejelentette, hogy a jövőben a Nemzeti Gárda fogja védeni a bazilikát.

– írta a Twitter-oldalán, ahol képeket is megosztott a megrongált épületről.

Robert Bąkiewicz ezzel arra utalt, hogy az egyházi létesítmény meggyalázói baloldali aktivisták lehettek.

Mivel az eset szenteste történt,

ez egyértelműen és határozottan keresztényellenes támadásnak tekinthető, amelynek célja a karácsony eltörlése, vagy legalábbis a keresztény ünnep jelentőségének a csökkentése a radikális baloldali cancel culture jegyében.

A lengyel sajtó a híradásaiban emlékeztetett arra, hogy az egyházi létesítmény másfél éve még az abortuszpárti, illetve LMBTQ-aktivisták támadásainak volt a célpontja.

Ahogy arról az Origo is beszámolt, 2020 júliusában a baloldali szélsőségesek

a Szent Kereszt-bazilika lépcsőin álló Krisztus-szobor száját az anarchista mozgalomra utaló rózsaszín kendővel takarták el, a szoborra pedig ráhelyeztek egy nagy méretű szivárványos zászlót.

A varsói Szent Kereszt-bazilika, 2020. július 29-én Forrás: Origo

A történtek után alig egy hónappal varsói Mindenszentek-templom lépcsőin található

II. János Pál pápát ábrázoló szobrot az LMBTQ-aktivisták szivárványszínű zászlóval takarták le,

mindezt a közösségi médiában élőben közvetítették. Erről itt számoltunk be.