Franciaországban fogták el Dzsamál Hasogdzsi egyik feltételezett gyilkosát

Dzsamál Hasogdzsi, Jamal Khashoggi
Dzsamál Hasogdzsi(Jamal Khashoggi) szaúdi újságíró 2018. október 2-án lépett be hazája isztambuli főkonzulátusára, ahol nagy valószínűséggel brutális módon meggyilkolták.
Vágólapra másolva!
Őrizetbe vették kedden a Dzsamál Hasogdzsi kormánykritikus szaúd-arábiai újságírót kivégző kommandó egyik feltételezett tagját a párizsi Roissy Charles-de-Gaulle repülőtéren - jelentették francia igazságügyi források.
Vágólapra másolva!

A 33 éves Khalid Alotaibit a reptéri határrendészet tartóztatta le, amikor

fel akart szállni egy Rijádba tartó repülőjáratra.

A férfi - aki ellen Törökország adott ki nemzetközi elfogató parancsot - előzetes letartóztatásba került, a személyazonossága ellenőrzését követően szerdán a párizsi ügyészség elé kerül, amely hivatalosan is közli vele az elfogató parancs részleteit - jelezte a forrás az AFP hírügynökségnek.

Khalid Alotaibi visszautasíthatja kiadatását Törökországnak. Ez esetben a francia igazságszolgáltatás felszólíthatja arra, hogy maradjon Franciaországban, szabadon, rendőri felügyelet alatt vagy pedig előzetes letartóztatásban addig, amíg Törökország indítványozza hivatalosan a kiadatást. A fellebbviteli bíróságnak a rá következő hetekben kell döntenie a kérelemről.

Macron három napja találkozott a szaúdi trónörökössel

A férfit alig három nappal azután állították elő, hogy Emmanuel Macron francia államfő találkozott Mohamed bin Szalmán szaúdi trónörökössel Dzsiddában.

– Mindenről beszéltünk, tabuk nélkül. És az emberi jogok kérdésére is természetesen kitértünk, nagyon közvetlen beszélgetés volt – mondta a találkozót követően a francia elnök.

– A következő hetekben és hónapokban ki fog derülni, hogy tudunk-e előrelépni ezen a téren – tette hozzá.

A francia elnököt hazájában sokan bírálták amiatt, hogy a gyilkosság óta ő volt az első nyugati vezető, aki találkozott a szaúdi trónörökössel.

Emmanuel Macron azzal indokolta a kapcsolatfelvételt, hogy "Szaúd-Arábiával szükséges a párbeszéd a királyság demográfiai, gazdasági történelmi és vallási befolyása miatt".

A török hatóságok szerint egy halálosztag végzett Hasogdzsival

Az 59 éves Hasogdzsit 2018. október 2-án gyilkolták meg Szaúd-Arábia isztambuli főkonzulátusán, ahová azért ment, hogy az esküvőjével kapcsolatos teendőket intézze. Török tisztségviselők szerint szaúdi "halálosztag" ölte meg, holttestét pedig feldarabolták.

Szaúd-Arábiában nyolc embert ítéltek börtönbüntetésre Hasogdzsi halálával kapcsolatban.

Dzsamál Hasogdzsi (Jamal Khashoggi) szaúdi újságíró 2018. október 2-án lépett be hazája isztambuli főkonzulátusára, ahol nagy valószínűséggel brutális módon meggyilkolták Forrás: AFP/Mohammed Al-Shaikh

Az amerikai hírszerzés jelentésében azt írta: Mohamed bin Szalmán szaúdi trónörökös rendelhette el a műveletet. A koronaherceg cáfolta érintettségét, de Rijád később elismerte, hogy szaúdi ügynökök követték el a gyilkosságot, saját kezdeményezésükre.