Élő adásban lopta ki egy újságíró kezéből a telefont egy tolvaj Egyiptomban - videó

mobiltolvaj Egyiptom
Vágólapra másolva!
Letartóztatták Egyiptomban azt a férfit, aki élő adásban lopta ki egy újságíró kezéből a telefont Egyiptomban. A rablás pillanatában, több mint 20 ezer ember követte az adást, így nem volt nehéz a tettest megtalálni - írja a Guardian. 
Vágólapra másolva!

Mahmoud Ragheb, a Youm7 hírportál riportere egy földrengés következményeit forgatta élőben Kairó utcáiról, amikor egy motoros férfi elsuhant mellette és ellopta a telefonját.

A tolvaj - tudtán kívül - élőben sugározta a lopást és az arcát a több ezer nézőnek, miközben cigarettával a szájában próbált elmenekülni a helyszínről.

A Facebook adatai szerint több mint 20 ezren követték élőben a férfi akcióját.

Mivel a kamera végig be volt kapcsolva, így nem volt nehéz dolga a hatóságnak a tolvaj kézrekerítésében.

A rablással gyanúsított férfit néhány órával később otthonában letartóztatták és a Qalyub rendőrségre vitték, ahol beismerte a bűncselekmény elkövetését. A belügyminisztérium információi szerint a férfi munkanélkülim a rablást követően azonnal eladta a mobilt egy kereskedőnek.