Tizenkilenc lövéssel végezte ki volt feleségét, ötéves lányuk szeme láttára

Vágólapra másolva!
Az ötéves kislány szemtanúja volt annak, ahogyan apja 19-szer lőtt anyjára. Az asszony előtte esett össze holtan. A gyerek megrázó részletességgel idézte fel a rendőröknek a történteket - írja a TheSun.
Vágólapra másolva!

A 33 éves Ulisses Medina Espinosa szülei wisconsini otthonában gyilkolta meg volt feleségét, a 30 éves Stacia Hollinsheadot, amíg kislányuk az udvaron játszott.

Az akkor ötéves lányuk a rendőröknek elmondta, hogy apja hirtelen beviharzott, átadott neki néhány ajándékot, majd ezt követően anyjára támadt, és 19 lövéssel kivégezte.

- idézte fel a borzalmas emlékeket.

Forrás: thesun.co.uk

Miután kivégezte a volt feleségét, Espinosa közölte a kislánnyal, hogy

A kislány elmondta, hogy apja már eleve

ideges volt, amikor megérkezett, mert a válás óta a szülők látni sem akarták egymást, és érezte, hogy ennek rossz vége lesz.

Forrás: thesun.co.uk

Stacia még 2016-ban döntött úgy, hogy elválik férjétől, ám ennek ellenére

Espinoza továbbra is megszállottan követte őt, kémkedett utána, és többször is felkereste őket illinois-i házukban.

Volt olyan nap, amikor

több mint 65-ször hívta fel az asszonyt, vagy ha ő nem vette fel, lányuktól érdeklődött a hollétük után. A nő végül bírósághoz fordult, hogy megvédje magát és gyerekét a rendszeres szóbeli és érzelmi bántalmazástól. Végül megkapta a teljes felügyeleti jogot a lányuk felett.

Közben azonban volt férje szüleivel továbbra is jó volt a kapcsolata, ezért 2019 márciusában elvitte hozzájuk a lányát látogatóba.

Ám ekkor hirtelen megérkezett Espinosa, aki

berontott a házba, elhalmozta ajándékokkal a lányukat, majd a volt feleségére támadt, és 19-szer lőtt rá.

A helyszínre érkező rendőrök holtan találták a nőt, miközben Espinosa anyja sokkos állapotban kiabálta, hogy "Megölte!", a kislány pedig zokogott.

Forrás: thesun.co.uk

A férfit ekkor letartóztatták, és 2 millió dolláros óvadékért tartották fogva.

A férfi ekkor még azt állította, hogy mentális problémái vannak, ám decemberben bűnösnek vallotta magát szándékos gyilkosságban, amiért életfogytiglani börtönre ítélték.

"Ulisses Medina Espinosa egy szörnyűséges gazember, ráadásul egy igazi gyáva férfi"

- mondta Kurt Klomberg ügyész a tárgyaláson.