Öt hónapja eltűnt, most egy sátorban találták meg a nőt Utah-ban

Death Valley National Park Utah
Arches National Park, Utah US, on July 9, 2020. (Photo by Karla Ann Cote/NurPhoto) (Photo by Karla Ann Cote / NurPhoto / NurPhoto via AFP)
Vágólapra másolva!
Élve találtak meg egy öt hónapja eltűnt nőt a utah-i sivatagban. A nő mohán és füven élt, vízt a közeli folyóból hozott magának.
Vágólapra másolva!

A 47 éves nő eltűnését novemberben jelentették be a hatóságoknak, az autóját pedig meg is találták november 25-én egy Salt Lake City-től körülbelül 80 kilométerre lévő parkolóban - írja az esetről a The Guardian. A cikk szerint a hatóságok a következő hetekben átkutatták a környéket, de nem akadtak a nyomára.

Önkéntesek azonban továbbra is keresték a nőt, akire végül most vasárnap bukkantak rá, amikor egy a keresésben résztvevő drón lezuhant. Ezt kutatták fel, amikor a közelben észrevettek egy sátrat, amiből az öt hónapja eltűnt nő mászott elő.

A nő ugyan alultpálált volt, de fizikai sérülés nem volt rajta. Később elmondta, hogy

fűvel és mohával táplálkozott, vízet pedig a közeli folyóból hozott magának.

A seriff hivatal munkatársa azt mondta, hogy a nő mentális problémákkal küzdhetett, és elképzelhető, hogy a jövőben megint visszatér a vadonba.