Taxisofőrnek adta ki magát, és megerőszakolt egy fiatal lányt

Shapsly Silencieux
Vágólapra másolva!
Nemi erőszakkal vádolnak egy 37 éves, floridai férfit, aki taxisofőrnek adta ki magát, majd hazavitt, és megerőszakolt egy fiatal lányt.
Vágólapra másolva!

A fiatal lány éjjel a barátaival ment szórakozni, majd a buli végén taxit hívott, hogy vigye haza.

Amikor a telefonja kijelezte, hogy megérkezett a taxi, a lány

megkérdezte a közelben parkoló autóst, hogy ő-e a sofőr. Amikor a férfi igennel felelt, a lány beült az autóba. Később a telefonja küldött neki egy értesítőt, 100 dollárnyi lemondási díjjal.

Amkikor a nő rájött, hogy nem jó autóba ült, és ezt közelte is, a sofőr azt felelte.

"Nem baj, hazaviszlek".

Shapsly Silencieux Forrás: Broward Sheriff's Office

Majd fölment vele a lakásra, ahol megerőszakolta.

A lány azonnal hívta a rendőröket. Mivel tudta az autó rendszámát, azt is elmondta nekik, a rendőrök pedig ez alapján kezdték keresni az autóst. Amikor megtalálták, azonnal őrizetbe vették, és letartóztatták, amelyből 50.000 dollár óvadék fejében szabadulhat - írja a Crimeonline.