Elfogadhatatlan a Fidesz képviselőinek, hogy a világjárvány alatt a Néppárt a képviselők jogainak korlátozásával van elfoglalva

fidesz kongresszus 2015 gál kinga ep képviselő
Vágólapra másolva!
A Fidesz európai parlamenti képviselői kilépnek az Európai Néppárt (EPP) európai parlamenti képviselőcsoportjából, miután a néppárti frakció a mai ülésén elfogadta az alapszabályának módosítását - jelentette be szerdán Gál Kinga, a Fidesz-KDNP EP-delegáció elnöke és Deutsch Tamás, a Fidesz-KDNP EP-delegáció vezetője az MTI-hez eljuttatott közleményükben.
Vágólapra másolva!

Gál Kinga és Deutsch Tamás elmondta, sajnálatos és politikailag elfogadhatatlan, hogy egy naponta több ezer európai polgár életét követelő járvány idején, ami soha nem látott nyomás alá helyezi polgárainkat és gazdaságainkat, az EPP-frakció kapkodó adminisztratív manőverekbe kezdjen, és megkérdőjelezhető felfüggesztési szabályokon keresztül korlátozza az európai parlamenti képviselők jogait.

Gál Kinga, a Fidesz-KDNP EP-delegáció elnöke Fotó: Marton Szilvia - Origo

A fideszes európai parlamenti képviselők hozzátették, hogy jogi és politikai aggályaikat több alkalommal kifejezték a tárgyalások során, azonban a néppárti frakció alapszabálya módosításának végleges változata ezekre nem adott kielégítő választ. Ennek következtében az alapszabály elfogadott módosítása azzal fenyeget, hogy a Fidesz európai parlamenti képviselői nem tudják gyakorolni képviselői jogaikat.

Álláspontjuk szerint minden körülmények között, maradéktalanul tiszteletben kell tartani az európai választásokon a Fideszt támogató csaknem 2 millió magyar polgár demokratikus döntését,

és a megválasztott képviselőik jogai semmilyen módon nem korlátozhatók vagy megvonhatók. Meggyőződésük szerint a politikai nézetkülönbségek jogi megbüntetése antidemokratikus és méltatlan az Európai Néppárthoz.

Ahogy arról az Origo többször beszámolt Brüsszel nagyon elrontotta a vakcinák beszerzését, ezért, amikor egyre súlyosabb ismét a járványhelyzet Európában, csak nagyon lassan haladnak az oltások. Magyarországon is jóval kevesebben kaphatták volna meg az oltást, ha kizárólag a brüsszeli beszerzésre hagyatkozik az ország.