Többször is rálőttek a hágai szaúdi nagykövetségre

Hága, 2020. november 12. Bűnügyi technikusok dolgoznak Szaúd-Arábia hágai nagykövetsége előtt 2020. november 12-én, miután ismeretlenek lövéseket adtak le a nagykövetség épületére. Az elkövetők szándéka egyelőre ismeretlen. MTI/ANP/EPA/Sem van der Wal
Vágólapra másolva!
Csütörtök kora reggel számos lövést adtak le Szaúd-Arábia hágai nagykövetségére - közölte a holland rendőrség. Az incidensben senki sem sérült meg, a rendőrség nyomoz az ügyben - számolt be a ABCNEWS.
Vágólapra másolva!

Steven van Santen, a Hágai Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta, hogy a rendőröket reggel 6 óra körül riasztották a holland nagyváros egyik sugárútján lévő épülethez, azzal, hogy ismeretlenek lövéseket adtak le Szaúd-Arábia nagykövetségére.

Bűnügyi technikusok dolgoznak Szaúd-Arábia hágai nagykövetsége előtt 2020. november 12-én, miután ismeretlenek lövéseket adtak le a nagykövetség épületére Forrás: MTI/ANP/EPA/Sem Van Der Wal

kiérkező tisztek több töltényhüvelyt is találtak az épület előtt, a helyi média pedig golyólyukak képét mutatta az ablakokban.

A szóvivő a lövöldözés okáról csak annyit közölt, hogy az indíték még nem tisztázott. Steven van Santen hozzátette, hogy

a rendőrség szemtanúk jelentkezését várja.

Az elkövetők szándéka egyelőre ismeretlen Forrás: MTI/ANP/EPA/Sem Van Der Wal

A hágai szaúdi nagykövetség egyelőre hivatalosan még nem reagált a történtekre.