Loving Robert Carter október 30-án adoptálta a gyerekeket, a legidősebb 10, a legfiatalabb 4 éves. A stylistként dolgozó férfi azt mondta:
mindig is tudta, hogy adoptálni akar, mert ő is nevelőotthonban nőtt fel.
2018 decemberében kezdett gyámkodni három gyerek felett, később tudta meg, hogy fél évvel korábban választották el őket két másik testvérüktől.
Carter felvette a kapcsolatot a másik két gyerek nevelőanyjával, hogy hozzanak össze egy játéknapot mind az öt gyerek számára.
Ez annyira jól sikerült, hogy a férfit meghatotta a dolog és eldöntötte, hogy mind az ötüket magához veszi
- írja a Mirror.
Carterék kilencen voltak testvérek, akkor került állami gondozásba, amikor a legkisebb testvére 2 éves volt, 16 éves korukig aztán nem találkoztak.
Az emberek aggodalmukat fejezték ki a férfi életkora miatt, illetve hogy túl nehéz lesz, de a férfi bevallása szerint élvezi minden pillanatát az együtt töltött időnek. Most házat szeretnének venni, a szükséges 150 ezer dollárból már több mint 39 ezer megvan felajánlások útján.