A tunéziai fővárosban tartott sajtótájékoztatóján Williams elmondta, hogy az előzetes megállapodás értelmében 18 hónapon belül tartanának "szabad, tisztességes, átfogó és hiteles elnök- és parlamenti választást a több részre szakadt országban. Úgy fogalmazott, hogy
igazi lendületet kapott a békefolyamat.
Williams szerint a csütörtöki tárgyalások egy új, egyesült átmeneti kormány létrehozására összpontosítanak majd, amelynek feladata a választások lebonyolítása lesz. Hozzátette, hogy az új kabinet feladata lesz megbirkózni olyan kérdésekkel is, mint a
romló közszolgáltatások és a korrupció,
amelyek miatt a nyáron tömegtüntetések voltak a frontvonal mindkét oldalán.
Williams beszélt arról is, hogy a Líbia számára kidolgozott "útiterv" tartalmazza a nemzeti megbékélési folyamat megkezdését, az átmeneti igazságszolgáltatási rendszer kiépítését és a menekültek ügyének rendezését is.
Mindezzel összefüggésben kiemelte, hogy Hanan al-Barasszi ügyvédnő keddi meggyilkolása "emlékeztető mindannyiunk számára, hogy a líbiaiaknak most már valóban véget kell vetniük ennek a hosszúra nyúlt válságnak, megosztottságnak és büntetlenségnek". Ismeretlen fegyveresek ugyanis a nyílt utcán agyonlőtték a kelet-líbiai milíciák ismert bírálóját kedden Bengáziban.
A hatnaposra tervezett fórum hétfőn kezdődött a tunéziai fővárosban a világszervezet által delegált 75 líbiai küldött részvételével. A január 19-én tartott berlini konferencia nyomán rendezett, az ENSZ Biztonsági Tanácsának támogatását élvező tárgyalássorozat célja megállapodás elérése az egységkormány létrehozásáról, új választások kiírása, illetve a líbiai intézményrendszer demokratikus legitimitása.
A kőolajban gazdag Líbia 2011-ben süllyedt káoszba, miután a NATO támogatását élvező fegyveres felkelők elűzték a hatalomból és meggyilkolták a diktátornak tartott Moammer Kadhafit. Az ország azóta lényegében két részre szakadt: a nyugati országrészt és benne a fővárost, Tripolit az ENSZ, Törökország és Katar támogatását élvező egységkormány irányítja. A keleti országrészt a bengázi katonai akadémián végzett Halífa Haftar tábornok ellenőrzi, akit mások mellett Egyiptom, Oroszország és az Egyesült Arab Emírségek is támogat.
Noha a rendezést célzó korábbi diplomáciai erőfeszítések nem jártak sikerrel, a szemben álló felek október 23-án tűzszüneti megállapodást írtak alá a svájci Genfben.
Csütörtökön ül össze a szembenállók között létrehozott katonai bizottság a stratégiai fontosságú líbiai kikötővárosban, Szirtben, hogy megvitassa a fegyvernyugvás részleteit, így a katonák kivonását a frontvonalakról.