Súlyosan megsérült az a brit turista, aki több mint húsz méterről ugrott le egy szikláról Ibizán

Vágólapra másolva!
Egy izgalmat kereső brit turista súlyosan megsérült, amikor a spanyolországi Ibiza szigetének San Antonio üdülőhelyén több mint húsz méteres magasságból vetette magát a tengerbe egy szikláról. A közelben tartózkodók egy hangos puffanást hallottak.
Vágólapra másolva!

A férfi horrorugrása után intenzív ellátásban kellett részesíteni, törött csontokkal és gerincsérüléssel szállították kórházba. A közelben lévő rémült emberek az akciót le is filmezték. A pillanat, amikor férfi a vízbe esik:

A 38 éves brit turista nevét nem árulták el, de a kórházban közölték, hogy

az intenzív osztályról már átviték a tramuatológiára.

A mentőket szerda délután három óra körül értesítették az esetről. A tűzoltók vezették a mentést, de bekapcsolódott a helyi rendőrség és a polgárőrség is a mentők mellett.

A Mirror azt írja, hogy 2018 agusztusában egy brit nyaraló hasonló körülmények között halt meg, amikor leugrott egy magasan lévő szikláról. Paul Gardner halálát hirtelen szívleállás okozta, sziklálnak is csapódott, újraéleszteni nem sikerült.

Szerdán pedig szintén egy brit férfi sérült meg Mallorcán, ahol a harmadik emeleti lakásából ugrott ki, majd egy belső teraszra esett. Nem halt meg, az esést tompította egy növény, de súlyosan megsérült.