Soros György áll a rendőrellenes támadások mögött az Egyesült Államokban

Soros György
Hungarian-born US investor and philanthropist George Soros delivers a speech on the sideline of the World Economic Forum (WEF) annual meeting, on January 23, 2020 in Davos, eastern Switzerland. (Photo by FABRICE COFFRINI / AFP)
Vágólapra másolva!
Soha nem látott méreteket öltött a rendőrellenesség az Egyesült Államokban George Floyd halálát követően. A rendőrellenes hangulat mögött is feltűnik Soros György milliárdos tőzsdespekuláns, aki komoly pénzt fordít arra, hogy a saját kénye-kedve szerint formálja az amerikai igazságszolgáltatási rendszert - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.
Vágólapra másolva!

George Floyd halálát követően az Egyesült Államokban soha nem látott méreteket öltött a rendőrellenesség. Bár a zavargások résztvevői azt állították, hogy az erőszak és rasszizmus ellen tüntetnek, valójában maguk váltak erőszakossá és rasszistává. Gyújtogattak, fosztogattak, rongáltak és támadtak, sok helyen pedig fehérek elleni rasszizmusba torkollott a zavargás, amelynek során legalább négy fekete rendőr is meghalt.

Floyd halála után felerősödtek azok a baloldali hangok, amelyek egyenesen a rendőrség feloszlatását követelték, de legalább a források csökkentését.

A legradikálisabb Minneapolis városának vezetése volt. Lisa Bender, a városi tanács elnöke bejelentette, hogy a minneapolisi önkormányzat feloszlatja a rendőrséget.

Más amerikai nagyvárosokban is megpróbálja ellehetetleníteni a rendőrséget a demokrata vezetés. Bill de Blasio, New York demokrata párti polgármestere bejelentette: csökkenti a rendőrség költségvetését, s az összeget a városban élő afroamerikaiak szociális helyzetének javítására fordítja. Hasonló döntést hozott Los Angeles szintén demokrata párti polgármestere, Eric Garcetti is, aki 250 millió dollárral csökkenti a rendőrség költségvetését, és a felszabaduló pénzt szintén a feketék és más kisebbségek helyzetének javítását szolgáló programokra fordítja.

Kinek az érdeke mindez?

Nagyon úgy tűnik, hogy a rendőrellenesség mögött Soros György amerikai tőzsdespekuláns áll.

2016 októberében a Nyílt Társadalom Alapítvány (OSF) honlapján jelent meg egy véleménycikk "Csökkentsük, ne reformáljuk a rendfenntartást Amerikában" (Lets Reduce, Not Reform, Policing in America) címmel.

A szerző, Rachel Herzing ebben arról értekezett, hogy a rendfenntartás mindig is kritikus pont volt az Egyesült Államok fekete közösségeiben. Megjegyzi: a rendőri lövöldözések felfrissült tiltakozási hullámot váltottak ki, amelyek mindenféle rendőri reformokat igényelnek, jobb képzést, több test- és műszerfali-kamerát, kibővített adatgyűjtési erőfeszítéseket.

Talán ahelyett, hogy azon gondolkozunk, hogyan lehetne javítani a rendőrséget, jobban tennénk, ha csökkentenénk a bűnüldözés szerepét a mindennapi életünkben, fogalmazott.

A szerző szerint tudva levő, hogy a rendőri erőszakot úgy lehet legjobban csökkenteni, ha csökkentjük az azzal való kapcsolatot. Herzing azzal is elbüszkélkedett, hogy a chicagói DePaul Egyetemen részt vehetett egy olyan programban, amely segíti a hallgatókat a különféle közösségi alapú beavatkozási stratégiák elsajátításában.

Néhány nappal ezelőtt pedig a Soroshoz köthető New York Times hasábjain jelent meg egy publicisztika, amely a rendőrség eltörlését követeli. A szerző, Mariame Kaba kifejtette: a rendőri erőszak csökkentésének legbiztosabb módja a rendőrség hatalmának minimalizálása, valamint a költségvetés újragondolása.

Kaba is Soros György embere. Az OSF honlapján található adatok szerint már 2016-ban élvezhette az alapítvány támogatását. A leírás szerint Kaba olyan szervezetekkel működött együtt, melyek azokat a transzszexuális és nem transzszexuális nőket támogatják, akiket szexuálisan és fizikailag bántalmaztak, vagy erőszakoltak meg, esetleg éppen ők azok, akiket letartóztatás és bebörtönzés fenyeget.

Forrás: V4NA

Soros bevásárolja magát az igazságügybe

A Nyílt Társadalom Alapítvány honlapja már 2016-ban arról írt, hogy az Egyesült Államok hét különböző államában a büntetés-végrehajtás, valamint az igazságszolgáltatás politikai feladatainak széles skáláját fogják kezelni mind az érdekképviselet, mind pedig a média segítségével.

2016 augusztusában a Politico című újság, amely egyáltalán nem vádolható jobboldali szimpátiával, arról közölt hosszú elemzést, hogy Soros hogyan veszi át csendben a hatalmat az igazságügyi rendszerben.

Az írás szerint a tőzsdespekuláns egy év leforgása alatt 3 millió dollárt fordított 7 helyi kerületi ügyész kampányára 6 államban. A Soros által támogatott jelöltek feketék, illetve spanyolok (latinók) voltak. Mindannyian Soroshoz közel álló célokat fogalmaztak meg, mint például a börtönbüntetések faji egyenlőtlenségeinek csökkentése.

Soros Florida, Illinois, Louisiana, Mississippi, Új-Mexikó és Texas államokban avatkozott be a kerületi ügyészek kampányába különböző tagállami politikai akcióbizottságokon (PAC) keresztül.

Dhu Thompson louisianai ügyész egy Soros által támogatott jelölttel szemben maradt alul 2015-ben. Elmondása szerint Soros 930 ezer dollárt adott egy, az ellenfelét támogató csoportnak.

2016 novemberében az Albuquerque Journal című lap arról írt, hogy Soros 9,6 millió dollárt költött különböző államokban a helyi rendfenntartó szervek választásaira. A lap szerint csak Phoenix városában 2,3 millió dollárt fordított arra, hogy elmozdítsa a 6 cikluson keresztül megválasztott helyi seriffet.

Michael Vachon, Soros szóvivője elmondta, hogy a tőzsdespekuláns azért járul hozzá a helyi kampányokhoz, mert régóta érdekelt a tömeges börtönbüntetések felszámolásában, az igazságszolgáltatási rendszer faji különbségeinek eltörlésében és a halálbüntetések megszüntetésében. Vachon azt is elmondta, hogy Soros ellenzi Joe Arpaio, arizonai seriff bevándorlás elleni erőfeszítéseit és szigorú börtönpolitikáját. Itt kell megjegyezni, hogy Soros György sohasem merte megmérettetni elveit politikai kampányban, helyette bevásárolta magát, ahova csak tehette.

2018 május elején a Los Angeles Megyei Helyettes Kerületi Ügyészek Egyesületének (Assciation of Deputy District Attorneys, ADDA) honlapján figyelmeztettek Soros befolyására. Felidézték, hogy 2016-ban újraválasztották Peter Weir kerületi ügyészt Coloradóban, miután Soros 1,3 millió dollárt költött az őt lejárató negatív hangvételű és hamis reklámokra.

- írták.

Megjegyezték azt is, hogy a Soros által támogatott jelöltek, miután pozícióba kerültek, politikai tisztogatásba kezdtek. Emlékeztettek: Larry Krasner kerületi ügyész Philadelphiában 31 embert rúgott ki. Houstonban Kim Ogg 37 veterán ügyészt rúgott ki. Megjegyezték azt is, hogy Ogg támadta Sorost, amiért ellenfelét támogatta, azonban ez csak addig tartott, amíg ő is kapott 500 ezer dollárt a tőzsdespekulánstól.

Nem véletlenül hívta fel az ADDA a figyelmet Soros befolyásolási kísérleteire. Néhány nappal az írás megjelenése után az AP hírügynökség arról írt, hogy Soros 1,5 millió dollárt költött kaliforniai kerületi ügyészek kampányára. Megjegyezték azt is, hogy a tőzsdespekuláns által támogatott jelöltek között több demokrata párti volt.

Michele Hanisee, a Los Angeles Megyei Helyettes Kerületi Ügyészek Egyesületének elnöke is figyelmeztetett arra, hogy Soros megvásárolja a büntető igazságszolgáltatási rendszert.

Soros György azonban elszámolta magát, a kaliforniaiak nem kértek az általa támogatott jelöltekből. San Diego megyében Summer Stephan a szavazatok 63 százalékát kapta meg, Sacramento megyében Anne Marie Schubert 64, Alameda megyében pedig Nancy OMalley 59 százalékkal nyert.

A tőzsdespekuláns legnagyobb kudarca azonban tavaly novemberben következett be. Akkor a New York államban található Monroe megyében Sandra Doorley lett a kerületi ügyész, annak ellenére, hogy Soros ellenfele támogatására 800 ezer dollárt fordított. A megválasztását követő sajtótájékoztatón Doorley még köszönetet is mondott Sorosnak.

Ahelyett, hogy a választókat is bevonnák a büntető igazságszolgáltatási rendszerről folytatott nyílt vitába, a Soroshoz köthető érdekcsoportok a teljes demokratikus folyamat megkerülésére törekedtek olyan jelöltek megválasztásával, akik megtagadhatják az emberek és képviselőik által elfogadott törvények végrehajtását.