Szlovákiában fákat csavart ki, és teherautókat is feldöntött a szélvihar

szélvihar pozsonyban
Dél-Szlovákiában a szélviharban több teherautó is menet közben borult fel.
Vágólapra másolva!
Kedden délelőtt több mint 100 km/órás széllökésekkel érkezett meg a szélvihar az ország nyugati részére, azóta pedig már többfelé fennakadásokat okozott Pozsonyban és a Csallóközben is - számolt be a Szlovák Katasztrófavédelemre hivatkozva a Paraméter.sk felvidéki hírportál.
Vágólapra másolva!

Szlovákia nagy részén is tombol a szélvihar a reggeli óráktól.

Kedden délelőtt már több mint 30 helyre riasztották a tűzoltókat.

Eddig a Besztercebányai, a Pozsonyi, a Nagyszombati és a Trencséni kerületben volt a legtöbb riasztásuk a szél miatt.

Amint arról korábban beszámoltak, rendkívül erős szelet jósoltak a meteorológusok keddre, szinte az egész ország területére figyelmeztetést adtak ki.

A riasztás kedden reggel 9 órakor lépett érvénybe, a Csallóközben és az ország nyugati felében másod-, Pozsonyban és környékén viszont harmadfokú figyelmeztetést adtak ki.

Az előrejelzés szerint egyebek mellett a Dunaszerdahelyi, Komáromi, Galántai, Érsekújvári, Lévai, Vágsellyei és Szenci járásban reggel 9 órától 18 óráig

akár 105 km/órás széllökések is előfordulhatnak.

A szél ereje várhatóan 18 óra után némileg csökken majd, akkor már csak elsőfokú figyelmeztetés lesz érvényben Szlovákiában.

A szélviharban felborult kamion Pozsony külterületén. Forrás: Facebook/Polícia SR

Pozsonyban a Kikötői hídon oldalára borult kamion akadályozza a forgalmat, az érintett szakaszt érdemes elkerülni – figyelmeztetett közösségi oldalán a szlovák rendőrség.

Pozsonysárfő közelében, és Nagyszombatnál is oldalára borult egy kamion, onnan pár száz méterre pedig egy furgon járt hasonlóan.

Dél-Szlovákiában a szélviharban több teherautó is menet közben borult fel. Forrás: Szlovák Katasztrófavédelem (HaZZ)

A szlovák fővárosban több fát is gyökerestől csavart ki a viharos szél.

Tövestől kicsavart fenyőfa Pozsonyban. Forrás: Facebook

Gútán is fákat csavart ki a 100 km/órás erősségű szél. Az egyik egy családi ház udvarából az utcán lévő villanyvezetékekre zuhant, egy másik a Szent Rozália parkban dőlt ki.

Nemesócsa közelében, Gúta irányában irányába két telefonvezeték tartóoszlopa is kidőlt.

Somorja és Bacsfa között is útra dőlt fa akadályozta a közlekedést.

A 63-as úton Dunaszerdahelynél több óriástábla is meghajlott.

Kidőlt hirdetőtáblák Dunaszerdahely határában. Forrás: Facebook

Bős és Nyárad között, valamint Szap és Medve között is útra dőlt fák, leszakadt fágak akadályozták a forgalmat kedden koradélután.

Bős közelében Nyékvárkony irányából egy utánfutós teherautó borult az oldalára a viharos szél miatt. Az utánfutót időközben sikerült visszafordítani a kerekeire.

A szélvihar okozta károk miatt kedd délután kettőig már több mint 170 riasztás érkezett a szlovák tűzoltókhoz. Forrás: Szlovák Katasztrófavédelem (HaZZ)

Délután kettőig már 177 esethez riasztották a szlovák tűzoltókat

A legtöbb riasztás még mindig Pozsony (55) és Nagyszombat (54) megyéből érkezett a Szlovák Katasztrófavédelemhez.

Leggyakrabban kidőlt fák és leszakadt háztetők okoztak fennakadást.

Nyitra megyében 24, Besztercebánya megyében 19, Trencsén megyében pedig 16 alkalommal kellett beavatkozniuk a szakembereknek. Zsolna megyéből 7, és a keleti régióból, Eperjes megyéből is érkezett két bejelentés.

A Bős-Nagymarosi vízlépcsőnél ekkora hullámokat korbácsolt a szévihar a Dunán. Forrás: Facebook

A Szlovák Villamosművek legfrissebb jelentése szerint Nyugat-Szlovákiában

a kidőlt fák miatt több településen is leszakadtak a villanyvezetékek, ezért már legalább 7000 ezer háztartásban szünetel az áramszolgáltatás Szlovákiában.