Meghalt egy kilencéves kislány, mert fagyit evett

paradicsomfagylalt
Vágólapra másolva!
A gyerek és családja a spanyolországi Club La Costa World hotelben nyaraltak, a kislány ott lett rosszul. 
Vágólapra másolva!

A brit kislány - akinek a nevét a helyi sajtó sem hozta nyilvánosságra - hétfő délután halt meg egy spanyol kórházban.

A SkyNews úgy tudja, a gyereknek súlyos allergiás reakciója volt, amelyet valószínűleg

a fagyiban lévő tej és mogyoró váltott ki nála.

A hotel szóvivője azt mondta, a gyerek nem az ő éttermükben evett a fagyiból. A család felé részvétét fejezte ki, és köszönetet mondott a személyzetnek, hogy azonnal riasztották a mentőket.

Nem ez az első eset, hogy egy gyerek súlyos allergiás rohamot kapott egy ételtől, mert a címkén nem voltak feltüntetve a veszélyes összetevők Forrás: Dairy Goodness

Nem ez a brit kislány az első, aki belehalt az allergiás sokkba, miután olyat evett, amit nem szabadott volna.

Legutóbb a 15 éves Natasha Ednan-Laperouse lett rosszul egy bagettől, majd a kórházban meghalt. Az eset óriási felháborodást váltott ki, többen is követelték az élelmiszerek címkézésének pontosítását - idézte fel a portál.