A Liga vezette jobbközép tarolt az olasz tartományi választáson Abruzzóban

Vágólapra másolva!
A szavazatok majdnem 50 százalékát szerezte meg a Liga vezette olasz jobbközép koalíció az Abruzzo tartományban vasárnap rendezett időközi választásokon – derül ki a végleges eredményből. A bevándorlásellenes Matteo Salvini vezette Liga tehát szárnyal, míg az Öt Csillag Mozgalom korábbi támogatottsága a felére zuhant vissza.
Vágólapra másolva!

A közép-olaszországi Abruzzo új tartományi elnöke Marco Marsilio lett, a jobboldali Olasz Testvérek az FdI, a FdI szenátora, aki a jobbközép koalíció jelöltjeként indult. Első bejelentése szerint fő feladatának a földrengés sújtotta tartomány újjáépítését tartja.

Az FdI a jobbközép koalíció legkisebb pártja, amely önmagában több mint 6 százalékot szerzett, az országos felmérésekben pedig 4 százalék felett áll.

Az abruzzói választások végleges eredményei szerint szerint a bevándorlásellenes Matteo Salvini vezette Liga, a Silvio Berlusconi vezette Hajrá Olaszország, az FI és a Giorgia Meloni irányította FdI közös jelöltje

a szavazatok 48,03 százalékát szerezte meg.

A Liga 28 százalék körül teljesített, és ezzel a tartomány legnagyobb pártjává lépett elő. Fontos megjegyezni, hogy a konzekvensen bevándorlásellenes Liga a tavaly márciusi parlamenti választásokon Abruzzóban kevesebb mint 14 százalékot ért el, a jobbközép koalíció pedig több mint 30 százalékot.

A tavalyi választásokon Abruzzóban 40 százalékot felmutató

M5S a mostani fordulóban csak 20,2 százalékos támogatást kapott.

A balközép Demokrata Párt vezette koalíció, számos civil párt csatlakozásával, 31,2 százalék körül teljesített. A PD önmagában 11,1 százalékot kapott.

A végleges részvételi arány 53,1 százalékos volt.

Az abruzzói tartományi választás belpolitikai teszttel ért fel. Ez volt az első megmérettetés a Liga és az M5S számára a közös kormány tavaly júniusi megalakulása óta. Elemzések szerint a Liga vezette jobbközép erejét az M5S-től átpártolt szavazók növelték.

Az eredmény megerősítette az eddigi felméréseket, miszerint

a kormány kizárólag a Ligának tett jót, és zuhanásnak indította az M5S népszerűségét.

Az országos felmérésekben a Liga a tavaly márciusi 17,4 százalékról 33 fölé erősödött, az M5S több mint 32-ről 25 százalékra esett vissza.

Két hét múlva Szardíniában tartanak tartományi választásokat.

Az eredmények mindenképpen jelzésértékűek a májusi európai parlamenti választások közeledtével. A kommentárok rámutatnak arra, hogy a Liga vezette jobbközép jelenleg képes megközelíteni a kétharmados többséget.

Matteo Salvini nagy horderejűnek nevezte a választási eredményt,

de hangsúlyozta, hogy a M5S-Liga kormány nem módosul. Közösségi bejegyzésében a Liga vezetője köszönetet mondott Abruzzónak és Olaszországnak.

- írta Matteo Salvini.