Karambolozott egy távolsági busz és egy tartálykocsi, sokan meghaltak Karacsi mellett

afganisztáni buszbaleset
Afganisztánban szinte havonta történik hasonló tragédia.
Vágólapra másolva!
Legalább 27 ember meghalt Pakisztán déli részén egy távolsági busz és egy tartálykocsi karamboljában – közölték kedden helyi tisztviselők.
Vágólapra másolva!

A baleset a Karacsi kikötőváros közelében fekvő Hub településnél történt hétfő késő este – mondta az egyik tisztségviselő, Sabbir Mengál. A busz 33 emberrel tartott a délnyugati Beludzsisztán tartományba, amikor frontálisan összeütközött egy tartálykocsival.

Mindkét jármű teljesen kiégett, az áldozatok felismerhetetlenné égtek, ezért DNS-vizsgálattal fogják őket azonosítani.

Afganisztánban szinte havonta történik hasonló tragédia Forrás: AFP

Négy súlyos sebesültet egy karacsi kórházba szállítottak, mindössze ketten úszták meg könnyebb sérülésekkel a tragikus balesetet.

Pakisztánban az utak és a járművek rossz állapota, valamint a közlekedési szabályok be nem tartása miatt rengeteg a közúti baleset. A kormány adatai szerint évente több mint ötezren halnak meg az utakon.

A közlekedési baleset áldozatait viszik egy halottasházban, Karacsiban 2019. január 22-én. Legkevesebb 27 ember életét vesztette a Karacsi kikötőváros közelében fekvő Hub településnél, amikor egy távolsági busz és egy tartálykocsi frontálisan ütközött Forrás: MTI/EPA/Sahzaib Akber

Másfél éve, 2017 júniusában egy tartálykocsi felborult, majd kigyulladt Kelet-Pakisztánban. A környékbeli emberek a helyszínre gyűlve elkezdték összegyűjteni a tartályból kifolyó üzemanyagot, de egy szikra lángra lobbantotta azt, és a tűzben több mint kétszázan meghaltak.