Börtönbüntetésre ítéltek egy műsorvezetőt Egyiptomban

Vágólapra másolva!
Egy év börtönre ítéltek egy televíziós műsorvezetőt Egyiptomban, mert megszólaltatott egy szexmunkásként dolgozó meleg férfit a műsorában – jelentette az AP amerikai hírügynökség hétfőn.
Vágólapra másolva!

Mohamed el-Geitit erkölcstelen magatartás népszerűsítésének vádjában találta bűnösnek a bíróság.

A szóban forgó műsor vonatkozó része tavaly augusztusban került adásba. A bíróság egy nagyjából 50 ezer forint értékű pénzbírságot is kirótt rá. A műsorvezető fellebbezhet az ítélet ellen.

Jogvédő szervezetek szerint az utóbbi években Egyiptomban hadjáratot indítottak a homoszexuálisok, illetve az LMBT (Leszbikusok, Melegek, Biszexuálisok és Transzneműek) közössége ellen.

Több tucat embert tartóztattak le például szexuális deviancia népszerűsítése és erkölcsromboló viselkedés miatt,

miután a Masru Leila nevű arab rockbanda 2017-es kairói koncertjén a közönségben többen az LMBT-emberek szivárványszínű zászlóit lengették. Az együttes frontembere, az énekes Hamed Szino nyíltan vállalja meleg mivoltát.

A Human Rights Watch emberi jogvédő szervezet akkor arról számolt be, hogy az egyiptomi médiaszabályozó testület eltiltotta a közszerepléstől a homoszexuális embereket az észak-afrikai arab országban. Kairó megtiltotta azt is, hogy a homoszexualitással kapcsolatos bármilyen jelszó megjelenjen a nyilvánosságban, és

homoszexuális személy csakis akkor szerepelhet, ha elismeri helytelen magatartását, azaz másságát, és megbánást tanúsít.

A szexuális deviancia népszerűsítése Egyiptomban a homoszexualitás felvállalására használt hivatalos kifejezés. Bár az azonos neműekkel fenntartott viszonyt Egyiptomban konkrétan nem tiltja törvény, a melegekkel szembeni jogsértések mindennaposak. A konzervatív nézeteket követő észak-afrikai országban gyakorta tartóztatnak le meleg férfiakat, és rendszerint

kicsapongó nemi élet, a közerkölcs megsértése és istenkáromlás címén emelnek ellenük vádat.

A prostitúció mindazonáltal illegális a muszlim többségű arab országban.