Erős földrengés volt Chilében

Vágólapra másolva!
Erős, 6,7-es földrengés rázta meg Chile partjait helyi idő szerint szombat este, ketten szívinfarktust kaptak az evakuálás során, és meghaltak.
Vágólapra másolva!

Az egyik áldozat egy étteremben vacsorázott, és az épület kiürítése során leállt a szíve. A földmozgást követően ezreket evakuálásra kötelező szökőár-riadót adtak ki, amelyet nem sokkal később töröltek.

Az amerikai földtani intézet szerint a földrengés középpontja Coquimbo közelében volt, 53 kilométeres mélységben.

Coquimbo térségében mintegy 200 ezren maradtak áram nélkül a földrengést követően.

Megelőző szándékkal vasárnapra lezárták a Chilét Argentínával összekötő hegyi utat – mondta el az ország keleti részén található Elqui tartományt vezető Daniela Norambuena. A Paso de Agua Negra mindaddig zárva marad, amíg meg nem győződnek biztonságáról és járhatóságáról.

Chilében a földmozgások nem számítanak ritka jelenségnek. 1939-ben 28 ezren haltak meg egy 7,8-es erősségű földrengésben.

A valaha feljegyzett legerősebb földrengés is itt történt,

a 9,5-es erősségű földmozgásban 1655-en haltak meg 1960-ban.