Tovább nőtt a bevándorlásellenes Salvini-párt támogatottsága

SALVINI, Matteo
Róma, 2018. december 8. Matteo Salvini olasz belügyminiszter, a Liga párt elnöke beszédet mond az olasz kormánypárt római nagygyűlésén 2018. december 8-án. MTI/EPA-ANSA/Giuseppe Lami
Vágólapra másolva!
Megközelíti a 36 százalékot a Matteo Salvini vezette bevándorlásellenes olasz kormánypárt, a Liga támogatottsága egy szombaton közölt közvélemény-kutatás szerint. A felmérés a Liga egyeduralmát mutatja az országban négy hónappal az európai parlamenti választások előtt.
Vágólapra másolva!

A felmérések eredménye azt mutatja, hogy

a Ligát a válaszadók 35,6 százaléka támogatja, ami a párt eddigi legjobb eredménye.

A Liga így jelenleg a legnagyobb olasz párt. A tavaly márciusi olasz parlamenti választásokon a szavazatok 17,4 százalékát szerezte meg. Azóta viszont kormánypártként folyamatosan erősíti pozícióját, támogatottsága januárban ugrásszerűen erősödött, miután

Salvini belügyminiszterként ismét nemet mondott a Málta szigetén partra ért migránsok olaszországi befogadására.

A párt népszerűségét erősítette az is, hogy több évtizedes körözés után sikerült olasz börtönbe szállíttatni Cesare Battisti egykori olasz baloldali terroristát.

Ha most lennének az európai parlamenti (EP-) választások, az EU-tagállamok pártjai közül a Liga kaphatná a legtöbb EP-mandátumot, a német CDU-t és a kormányzó lengyel PiS-t is megelőzve.

Matteo Salvini olasz belügyminiszter, a Liga párt elnöke Forrás: MTI/EPA-ANSA/Giuseppe Lami

A Liga egyébként már korábban maga mögé utasította a másik olasz kormánypártot, az Öt Csillag Mozgalmat (M5S), amely a 2013-as olaszországi parlamenti választások óta a legnagyobb olasz párt volt, amíg koalícióra nem lépett tavaly a Ligával. Az M5S most 25,4 százalékon áll a tavaly márciusi választásokon szerzett 32,7 százaléknyi szavazatához képest. A balközép Demokrata Párt (PD) népszerűsége 18,7-ről 17,3 százalékra csökkent. A Silvio Berlusconi vezette Hajrá Olaszország (FI) a tavaly márciusi 14 százalékról 7-re esett vissza, a jobboldali Olasz Testvérek (FdI) pedig 4,3-ról 3,4-re. Egy esetleges Liga vezette jobbközép koalíció – a FI és a FdI részvételével – a felmérések szerint akár 46 százalékos támogatottságra is számíthatna.

Matteo Salvini közösségi oldalán azt írta, a közvélemény-kutatásoknál is jobban számít, hogy az olaszok bíznak a Liga képviselte politikai irányban. „Minden egyes szavazat számít!” – buzdította voksolásra az olaszokat Salvini.