Fekete kutyája miatt zavarták le a buszról a vak lányt

Lezavarták a buszról a vak lányt fekete segítőkutyája miatt
Vágólapra másolva!
Egy utas hazugnak nevezte a látássérült Megan Taylort, mert szerinte a vele lévő kutya nem lehet segítő, mert az fekete színű, és nem sárga labrador.
Vágólapra másolva!

- kiabált rá egy utas a vak lányra.

Megan Taylornak ez volt ez első buszozása Rowley nevű segítőkutyájával.

A 22 éves lány ideiglenes vakságban szenved.

Emiatt állandó bizonytalanságban él, hiszen minden átmenet nélkül bármikor elveszítheti látását egy időre. De akkor is gyakran szédül, amikor éppen lát, ezért van vele állandóan segítőkutyája.

Megan hiába próbálta elmagyarázni a felháborodott hölgynek, hogy Rowley egy segítőkutya, és azért van vele, nem hitt neki, hazugnak nevezte.

- zárta rövidre a beszélgetést a nő. Ekkor még tett egy utolsó kísérletet a félreértés tisztázására a lány. Elmondta, hogy a segítőkutyák bármilyen színűek lehetnek, sőt labradornak sem kell lenniük, bár Rowley az. De a felháborodott utas hajthatatlan volt,

azt mondta, Megan hazudik.

Ezután a lány belátta, hogy ennek a beszélgetésnek nincs értelme, csak feleslegesen fecsérli az idejét, és leszállt a buszról.

Megan Taylor 15 éves korában súlyos többszörös koponyatörést szenvedett.

Emiatt a mai napig halláskárosodásban és ideiglenes vakságban szenved, de egyensúlyproblémái is vannak, és gyakran el is ájul.

Korábban is érték atrocitások a fiatal lányt, ezért nem is szeret tömegközlekedéssel utazni, de van amikor rákényszerül.

Első kutyáját Rubyt nyugdíjazták, ekkor került hozzá Rowley. A kétéves kan sokat segít a lánynak.

Felveszi a leejtett tárgyakat, kipakolja a mosógépet, segít neki az öltözködésben, de még segítséget is tud hívni telefonon, ha a lány elájul.

- Lehetővé teszi a függetlenségemet, biztonságot nyújt nekem.

Megan azt mondja, hogy az incidenstől függetlenül igyekszik pozitív lenni.

- Annak ellenére, hogy sok a negatív tapasztalat, tudom, hogy ezek az emberek a kisebbséghez tartoznak. A legtöbb ember jó és kedves - nyilatkozta a lány.