Drámai mértékben emelkedett a fiatalok radikalizálódása az utóbbi években Németországban

Németország szilveszter migráns
Köln, 2018. január 1. Megmotoznak egy férfit rendőrök a kölni főpályaudvarnál szilveszter éjszaka, 2017. december 31-én. Az ugyanitt a 2015-ös szilveszteri mulatságban nők ellen elkövetett támadások miatt megszigorították a biztonsági intézkedéseket a német nagyvárosok óévbúcsúztató utcai rendezvényein. (MTI/EPA/Sascha Steinbach)
Vágólapra másolva!
Szerdán egy új szolgáltatást indítottak Németországban, melynek az a célja, hogy tanácsot adjon azoknak a szülőknek, akik szerint gyerekeik flörtölhetnek a szélsőségességgel. A szolgáltatás célcsoportja elsősorban a török és arab nyelvű családok, de német nyelvűek is igénybe vehetik. Az Európai Unió és a német Családügyi Minisztérium is támogatja a kezdeményezést - olvasható a német közszolgálati Deutsche Welle honlapján.  
Vágólapra másolva!

A szolgáltatást a németországi Török Közösség hozta létre non-profit alapon, melynek neve "emel", amelyet egy török utónévből és az email szóból hoztak össze. A szülők emaile-n keresztül és chat formájában kaphatnak segítséget. A részben az Európai Unió és a német Családügyi Minisztérium (pontosabban: Szövetségi Köztársaság Család-, Idős-, Nőügyi és Ifjúsági Minisztériuma) által is finanszírozott szolgáltatás 2019 végéig elérhető lesz, bár az alapítók reményei szerint utána is rendelkezésre fog állni a költségvetés a folytatáshoz.

Egy férfit motoznak meg a rendőrök a kölni főpályaudvarnál szilveszter éjszaka, 2017. december 31-én. A hatóságok szerint a fiatalok egyre inkább online radikalizálódnak. Forrás: MTI/EPA/Sascha Steinbach

A német hatóságok évek óta arra figyelmeztetnek, hogy

a németországi fiatalok egyre inkább online radikalizálódnak. 2013 és 2017 között a szélsőséges iszlámisták száma 100-ról legalább 1600-ra nőtt az országban,

és naponta átlagosan négy megbízható tippet kapnak a tervezett terrorista tevékenységekről.

A szerző végül megemlíti, hogy a szélsőjobboldali szélsőség is erősödik. Legalább egy idegengyűlölő támadás már volt 2019-ben, amikor egy ember szándékosan belevezetett egy autót gyalogosokba Bottrop városában, nyolc embert sérült meg.

Már az Origo is többször beszámolt arról, hogy az utóbbi években, főleg a 2015-ös migrációs hullám kezdete és Angela Merkel "meghívólevele" óta sokszorosára emelkedett a németországi bűncselekmények száma, melynek jelentős részét bevándorlók követik el.