Orbán Viktor mellett Andrej Babis cseh, Peter Pellegrini szlovák és Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök vett részt a találkozón.
Az Európai Unió tagországainak állam- és kormányfői vasárnap este rendkívüli csúcstalálkozót tartanak Brüsszelben, egyetlen napirendi pontként a főbb EU-intézmények vezetői tisztségeinek betöltéséről tárgyalnak.
Amennyiben a vasárnapi brüsszeli európai uniós csúcsértekezleten előterjesztik Timmermans jelöltségét az EB élére, a V4 tagországainak mindegyike ellene fog szavazni. A szociáldemokraták csúcsjelöltjéhez szkeptikusan viszonyul még Litvánia, Bulgária és Románia - írja a PAP meg nem nevezett diplomáciai forrásra hivatkozva.
A V4 kormányfői a csúcstalálkozót megelőzően egyeztettek a lehetséges jelöltekről, találkoztak Angela Merkel német kancellárral is, és tervek szerint megbeszélést tartanak még Emmanuel Macron francia elnökkel. Mindkét politikust feltehetőleg arról tájékoztatják, hogy Timmermans ellen szavaznak majd - értesült a PAP. A hírügynökség által idézett forrás szerint a V4 önmagában nem képes ugyan megakadályozni, illetve keresztülvinni semmilyen jelöltséget, betöltheti viszont a mérleg nyelve szerepét.
A PAP Mateusz Morawiecki lengyel kormányfőt is idézi, aki a csúcstalálkozóra érkezve kijelentette: Timmermans nem kompromisszumos jelölt, az EB eddigi első alelnöke erősen megosztó szerepet tölt be Európában, és semmiképp sem érti Közép-Európát, Európának a posztkommunista összeomlásból felemelkedő részét.
Morawiecki szerint az uniós tagállamok többsége azon az állásponton van, hogy egységteremtő, kompromisszumkeresésre képes jelöltet kell megtalálni.