44 óra után került elő két kislány a vadonból

Kalifornia, USA, vadon, erdő, kislány, gyerek
Két nap után került elő két kislány a kaliforniai vadonból
Vágólapra másolva!
Negyvennégy óra után mentettek ki az észak-kaliforniai vadonból két kislányt, akikre a gumicsizmáik nyomait és müzliszeleteinek csomagolópapírjait követve találtak rá vasárnap a rendőrök.
Vágólapra másolva!

William Honsal, a Humboldt megyei rendőrfőnök szerint a nyolcéves Leia Carricóra és ötéves húgára, Caroline-ra a benbowi otthonuktól nagyjából 2,3 kilométerre, egy fás területen találtak rá vasárnap.

A kislányok péntek délután tűntek el, miután az édesanyjuk azt mondta nekik, hogy nem mehetnek el sétálni.

Kiszáradtak és átfáztak

A mindössze néhány túlélő-felszereléssel útnak indult gyerekek kiszáradva és átfázva, de ettől eltekintve "épen és egészségesen", sérülések nélkül kerültek elő, ami részben annak köszönhető, hogy mindketten részt vettek egy helyi túlélő kiképzésen.

- mondta a rendőrfőnök.

A rendőrség közzétett egy képet az egyik kislányról, amint rózsaszín gumicsizmát, piszkos farmert, hosszú rózsaszín pólót és gyapjúsapkát viselve álldogál, egy térdelő tűzoltó pedig beszél hozzá.

Honsal szerint a lányok meleg ruhát, vizet és élelmet kaptak, majd megvizsgálták őket: mindketten jókedvűek és jól vannak.

Van mit mesélniük

Sokan egy szemhunyásnyit sem aludtunk az elmúlt 48 órában. Hihetetlen, hogy végül ilyen pozitívan zárult az eset. A két kislánynak biztosan van mit mesélnie - mondta a rendőrfőnök.

A nagyszabású keresés tucatnyi testület és hatóság, köztük a Nemzeti Gárda, helikopterek és nyomkövető kutyák bevonásával zajlott. Mike Fridley főhadnagy szerint a mentőcsapatok már szombaton abban reménykedtek, hogy megtalálják a lányokat, miután rábukkantak a gumicsizmáik nyomára és a müzliszeletek papírjaira.

- tette hozzá Fridley, aki később maga értesítette a lányok édesanyját a jó hírről.