Égő teherhajóról mentették ki a legénységet Franciaországtól nyugatra

Vágólapra másolva!
Kimentették hétfőre virradóra egy olasz zászló alatt hajózó, Hamburgból Casablancába tartó, kigyulladt teherhajó 26 fős személyzetét és egy utasát Franciaországtól nyugatra. A fedélzeten tűz ütött ki, amelyet először sikerült megfékezni, de aztán még nagyobb lett a baj. A balesetben senki sem sérült meg. 
Vágólapra másolva!

Kimentették egy kigyulladt teherhajó 27 fős személyzetét Franciaországtól nyugatra. A francia tengeri mentők vasárnap este nyolc óra körül kapták a riasztást a tengeri mentés római központjától, hogy a Grand America nevű, 214 méter hosszú teherhajó segítséget kér. A hajó kapitánya ezt megelőzően jelentette, hogy tűz ütött ki a fedélzeten, amikor a jármű 262 kilométerre délnyugatra volt Penmarch francia tengerparti várostól.

A kapitány először azt közölte, hogy a tüzet sikerült megfékezni, és folytatják útjukat La Coruna spanyol kikötővárosig, de éjfél előtt már arról tájékoztatta a mentési központot, hogy rosszabb lett a helyzet, több konténer ég,

és a hajó nem tudja folytatni az útját. Hajnali két órakor a legénységnek mentőcsónakba kellett szállnia.

A római mentőközpont a legközelebb lévő, Argyll nevű brit hajót küldte a helyszínre, és ez felvette fedélzetére a 27 embert, akik sértetlenül vészelték át a balesetet. Ezután a francia tengeri mentők egy Falcon 50 típusú felderítőgépe repült a térség fölé, valamint odasietett az Abeille Bourbon nevű vontatóhajó, és ennek fedélzetére leszállt egy helikopteres mentőegység.

A szélerősség óránként 29-38 kilométeres a térségben, a hullámok pedig 2,5 és 4 méter közöttiek – tették hozzá a hatóságok.