Szigorítaná a fegyvertartást az amerikai képviselőház

In Chicago, women worried about violence join gun club Horizontal ECONOMIE COMMERCE ARME A FEU ARME VENTE D'ARMES PHOTO D'ILLUSTRATION GROS PLAN DOMINANCE DE ROSE
A törvénytervezet kiterjesztené a vásárlás előtti háttérvizsgálatot
Vágólapra másolva!
A fegyvervásárláshoz szükséges ellenőrzések kiszélesítéséről fogadott el törvénytervezetet az amerikai képviselőház.
Vágólapra másolva!

A demokrata párti többségű képviselőház 240:190 arányban szavazta meg a törvényjavaslatot szerdán. Életbe lépéshez még a szenátusnak is el kell fogadnia, a törvényhozás felsőházában azonban a republikánusok vannak többségben, akik jellemzően elutasítják a fegyvervásárlás szigorítását.

25 éve az első

Az új törvényjavaslat - amely az utóbbi 25 év első jelentős fegyverkorlátozási jogszabálytervezete - értelmében a vásárlás előtti háttérellenőrzéseket kiterjesztenék a vásárokon és bemutatókon, illetve az interneten tűzfegyvereket vásárlókra is.

Megosztottak

A javaslatot előterjesztő demokrata párti politikusok a fegyverrel elkövetett erőszakos bűncselekmények visszaszorítását remélik, a republikánusok viszont azon az állásponton vannak, hogy a szigorításokkal sem lehet elejét venni a tömegmészárlásoknak.

A törvénytervezet kiterjesztené a vásárlás előtti háttérvizsgálatot Forrás: AFP/Jim Young

Doug Collins, a képviselőház igazságügyi bizottságának republikánus politikusa azt mondta: a törvény hatástalan lenne, mert "őrült módon azt feltételezi, hogy a bűnözők, akik képesek kijátszani a létező törvényeket, egyszeriben alávetik magukat a fegyvervásárláskor előírt ellenőrzéseknek".

Vétót kérnek

A Fehér Ház még kedden jelezte: tanácsadói azt javasolják Donald Trumpnak, hogy éljen az elnöki vétóval, amennyiben a szenátus is elfogadná a törvényt. Az amerikai elnök még tavaly, a floridai Parkland iskolájában elkövetett és 17 halálos áldozatot követelő tömegmészárlás után azt nyilatkozta, hogy támogatja a fegyvervásárlásra vonatkozó ellenőrzések szigorítását, és betiltatná a bump stock, vagyis rugós válltámaszú fegyver-kiegészítők forgalmazását is.