Egy angliai város baloldali vezetése szerint a fiúk is menstruálhatnak

2018.12.17. 14:49

Anglia egyik legnagyobb és leghíresebb tengerparti üdülőhelyén, Brightonban azt az ukázt kapták az általános iskolák, hogy már a nyolcéves diákoknak is a fejébe kell verni, hogy nemcsak a lányoknál fordulhat elő menstruáció, hanem bizony az „összes többi nemnél", így a fiúknál is.

Az instrukció a városi tanács december elején publikált útmutatásában szerepel, mely szerint még sokat kell dolgozni azért, hogy a menstruációs ciklus miatti megbélyegzéseket sikerüljön visszaszorítani – írja a 888.hu.

A homoszexuálisok zászlójaForrás: Flickr/Dustin A. Lewis

A baloldali többségű városvezetés által kiadott dokumentum Fontos üzentek című fejezetében külön kitérnek arra: a diákoknak meg kell tanítani, hogy a transznemű fiúk és férfiak, illetve a »két hagyományos nem« egyikébe sem besorolható személyek esetében is előfordulhat a menstruáció.A dokumentum arról is értekezik, rendkívül fontos, hogy ne csak a női, hanem a férfi mosdókban is legyenek külön kukák elhelyezve, amikbe a használt betéteket és tamponokat lehet bedobni.

Az útmutatást kommentálva a brightoni önkormányzat hangsúlyozta:
A menstruációról szóló hatékony oktatással azt szeretnénk elérni, hogy ne legyen olyan gyerek, aki szégyent érez csak azért, mert a menstruációs ciklusa alatt speciális eszközöket kér akár az iskolában, akár azon kívül.A brightoni városvezetésnek nem ez az első meredek lépése, még októberben azt tanácsolták a tanároknak, hogy értesítsék a gyámügyet, amennyiben azt tapasztalják, hogy a nemváltást akaró diákok szülei nem támogatják a gyerekeiket az elhatározásukban.