Többen meghaltak, miután robbanás történt egy szíriai piacon

2018.12.16. 14:10

Egy hét alatt ez már a második robbanás, amely az északnyugat-szíriai Afrínban történt. Csütörtökön három, most nyolc ember halt meg. 

Afrín és környéke jelenleg a Törökország támogatását élvező szíriai lázadócsoportok ellenőrzése alatt áll. 

Recep Tayyip Erdogan török elnök szerdán bejelentette: néhány napon belül hadműveletet indít a kurdok vezette Népvédelmi Egységek (YPG) ellenőrzése alatt álló területen.

Ankara az általa betiltott, Délkelet-Törökországban 1984 óta felkelést folytató Kurdisztáni Munkáspárt szervezet szövetségesének tartja a YPG-t.

Forrás: Anadolu Agency/2018 Anadolu Agency/Munib Teym

A török államfő pénteken leszögezte, hogy a török haderő belép Manbídzs körzetébe is, ha az USA nem távolítja el onnan az YPG-t az amerikai-török ütemterv értelmében. A helyzetet bonyolítja, hogy Manbídzsban amerikai katonák is állomásoznak.

Törökország már két hadművelet is indított az YPG jelenlétének visszaszorítása érdekében: Eufráteszi Pajzs fedőnéven először 2016 augusztusától megtisztította északon az Azáz, Dzserablúsz, el-Báb városok alkotta háromszöget az Iszlám Államtól, valamint az YPG-től, majd idén januártól az Olajág nevű hadművelet által irányítása alá vonta a korábban kurdok ellenőrizte, északnyugati Afrín várost és környékét.