Felüljárónak ütközött és kisiklott egy török vonat

High-speed train crashes in Turkish capital Ankara TURKEY TRAIN CRASH Ankara
Nagy erőkkel kezdődött el a mentés
Vágólapra másolva!
Pályaellenőrző mozdonynak, majd egy felüljáró pillérének ütközött egy szuperexpressz csütörtök reggel Ankarában, a balesetben 7 ember meghalt, 46-an pedig megsérültek, köztük hárman súlyosan - tudatta Ankara tartomány kormányzói hivatala.
Vágólapra másolva!

Vasip Sahin fővárosi kormányzó azt közölte, hogy az ütközések hatására a vonat három kocsija felborult, a gyalogos-felüljáró pedig ráomlott a szerelvényre.

Nagy erőkkel kezdődött el a mentés Forrás: AFP/2018 Anadolu Agency/Dogukan Keskinkilic

A gyorsvonat a Törökország középső részén fekvő Konya városba indult a nagysebességű vasúthálózat ankarai főpályaudvaráról.

A baleset 7,5 kilométer megtétele után, a török főváros nyugati részén található Marsandiz állomásnál történt, ahol

az érintett járat a menetrend szerint nem áll meg.

A nagysebességű gyorsvonatok városon belül az előírásnak megfelelően viszonylag lassabban haladnak, városon kívül azonban az utazósebességük eléri az óránként 250 kilométert.

A török hírtelevíziók felvételein mentőalakulatokat lehet látni a helyszínen, ahol a kisiklott vagonok a leomlott felüljáró alá szorultak.

A mentési munkálatok még tartanak.

Egymásra torlódott vasúti kocsik Ankarában, ahol pályaellenőrző mozdonynak ütközött egy gyorsvonat Forrás: MTI/AP/Burhan Ozbilici

A balesetben 7-en meghaltak, és 46-an megsérültek.

Az ankarai főügyészség nyomozást indított.

A közlekedési minisztérium közleményében leszögezte: a szerencsétlenséget okozó pályaellenőrző mozdonynak nem szabadott volna azonos vágányon haladnia a gyorsvonattal.