Az év lúzere a srác, akin 30 plasztikai műtét után sem látszik változás

Ratchadapong Prasit, plasztika
Vágólapra másolva!
A 25 éves thaiföldi Ratchadapong Prasit eddig több mint 9 ezer dollárt, vagyis átszámítva nagyjából 2,5 millió forintot költött arra, hogy hasonlítson egy koreai popsztárra. A műtéteknek viszont szinte semmi eredménye, a fiatal fiún nagyítóval kell keresni a változást.
Vágólapra másolva!

Pedig Ratchadapong Prasit túl van már 30 beavatkozáson. Megműtette az orrát, az állkapocscsontját, valamint a szemhéját is az elmúlt két évben - írta az Odditycentral. A korábban cipőbolti eladóként dolgozó fiatal férfi állítja,

teljesen megváltozott az élete, amióta új külseje van.

Szerinte ma már több nő áll vele szóba, mint korábban. Pedig a változás nem szembetűnő, sőt, alig lehet valamit észrevenni ebből az előtte-utána fotókon.

Forrás: odditycentral.com

Állítólagos népszerűségének köze lehet ahhoz is, hogy Prasit

egy helyileg ismert koreai popsztár, Minho vonásait vette fel.

Nem Ratchadapong Prasit az egyetlen thaiföldi férfi, aki kés alá feküdt az elmúlt években. Miyyo Rizone azzal híresült el, hogy plasztikai műtétekkel anime figurává plasztikáztatta magát, míg a 22 éves Noppajit Monlin tejesen új arcot kapott egy népszerű realityshowban.