Bombát küldtek egy rendőrkapitányságra Norvégiában

Vágólapra másolva!
Házi készítésű robbanószerkezet érkezett csomagként Norvégiában egy rendőrkapitányságra, de a hatóságoknak sikerült hatástalanítaniuk a pokolgépet – jelentette be csütörtökön a norvég rendőrség.
Vágólapra másolva!

A csomag szerda reggel érkezett az oslói rendőrségre. Egy ott dolgozónak lett gyanús a küldemény, azonnal kiürítették az épületet, majd sikeresen hatástalanították a robbanószerkezetet.

A rendőrség csütörtökön tartott sajtótájékoztatót, ahol elmondták, hogy a robbanószerkezet valódi volt. A bomba a csomag kinyitásakor robbant volna.

A hatóságok szerint rendkívül súlyos, kifejezetten a rendőrséget célzó merénylet történt.

Jon Steven Hasseldal rendőrfőnök elmondta, hogy létrehoztak egy nyomozócsoportot, ami csak ezzel a merénylettel fog foglalkozni.

Egyelőre még nincs gyanúsított a merénylet kapcsán.

„Ezt nem azért küldték, mert meg akartak ijeszteni, hanem azért, mert ártani akartak.

A sajtótájékoztatón az is elhangzott, hogy több olyan intézkedést fognak hozni, ami megvédi a rendőrség dolgozóit, de részleteket nem árultak el ezzel kapcsolatban – írja a VG.

Kifejezetten ritka incidensnek számít az eset Norvégiában, ahol a rendőrséget nagy tisztelet övezi, és a rendőrök általában fegyvertelenül közlekednek az utcákon.