Magyarország mocskolásával próbált munkát szerezni a sikertelen rendezőnő

Ahogy megírtuk, a Párizsi Magyar Intézet igazgatója, Havasi János – nagyon helyesen – nem engedélyezi annak a rendezőnőnek az előadását, aki az Intézet (azaz a magyar állam) pénzén készített produkciójára úgy próbált nézőket toborozni, hogy e-mailben szidta Magyarországot, ráadásul azt sugallva, hogy ez egy hivatalos levél. Nem nehéz kitalálni, hogy a 2008 óta Franciaországban élő, ott (és itthon is) teljesen ismeretlen rendezőnő miért írt mocskolódó levelet Magyarországról. A magyarázat elég kézenfekvő: saját sikertelensége és a macroni Franciaország jelenlegi helyzete.

Havasi János, a Párizsi Magyar Intézet igazgatója kétszer hozott helyes döntést.

Először, amikor Spiró György darabjának, a Csirkefejnek a (felolvasószínházi) megrendezését egy Franciaországban élő magyar rendezőnőre bízta. Nagyvonalú és humánus gesztus egy komoly megélhetési gondokkal küzdő magyar állampolgár felé, akinek a (legyünk megengedőek) művészete sem anyaországának, sem a befogadóországának különösebben nem kell. De francia nyelvű előadásról van szó, a magyar kultúra terjesztéséről, így kézenfekvő és logikus volt egy ott élő magyar rendezőt megbízni a feladattal. Sőt, ha élni tud egy ilyen lehetőséggel, talán munkát is kap Franciaországban. Három hónapig próbálhatott, sőt, mint kiderült, még szállást is biztosított a Párizsi Magyar Intézet az addig nem politizáló rendezőnőnek. (Figyelem: tíz éve Franciaországban él, de Párizsban nincs hol laknia három hónapig. Árulkodó.)

Másodszor, amikor a rendezőnő provokációja után nem engedélyezte az előadást. Nyilvánvaló: a sikertelen rendezőnő, aki minden bizonnyal nem tudott megbirkózni a nehéz drámával, egyszerűbb megoldáshoz folyamodott. Amit nem tudott elmondani a művészeten, saját művészetén keresztül, azt leírta egy politikai pamfletben, egy szánalmas e-mailben.

Nem nehéz kitalálni, hogy művészi kudarcán túl miért gondolta, hogy van értelme egy ilyen e-mailnek: saját (még egyszer: saját!) magyarországi helyzete és a francia belpolitika miatt.

A magyar kormánnyal szolidárisnak nehezen nevezhető, Soros pénzéből eltartott hetilapban, a Magyar Narancsban ugyanis 2015-ben arról beszélt, hogy senkinek nem kell Magyarországon, mint rendező. Példaként hozta fel, hogy megkérdezett egy magyar színházigazgatót, hogy – idézet jön – „mikor fognak úgy állni a csillagok, hogy náluk rendezhessek?” A válasz pedig: „soha”. A Magyar Narancsban két színházigazgató neve szerepel, mint akikkel jóban van, egyikük sem vádolható kormánybarátsággal: de hát nekik sem kell. És még egyszer: ne felejtsük el, a színházrendezőnő nem a borzalmas-iszonyatos-elviselhetetlen Fidesz-diktatúrában ment el Magyarországról, hanem a mennyei-paradicsomi MSZP-SZDSZ-kormány idején, 2008-ban.

De nem kellett Franciaországnak sem, a legtöbb, amivel dicsekedni próbált a magyar érdeklődőknek, az egy avignoni off-off-off-off-off program szervezése volt, és egy-két félamatőr előadás. Érdemes az alábbi „rendezésébe” belepillantani, a címe: A női nemi szerv, mint csatatér.

Feltehetően a franciául nem beszélő olvasók is érzékelik az előadás kínos amatőrizmusát.

Na, de ha Magyarországnak nem kell, Franciaországban sikertelen, valamit muszáj tennie a rendezőnek: politikai érzéke feltehetően intuitívabb, mint a művészi. Tudja, hogy a bevándorláspárti francia elnök, aki képtelen úrrá lenni saját országa gondjain, fő ellenfelének a bevándorlást ellenző magyar miniszterelnököt nevezte meg. A rendezőnő nyilvánvalóan abban reménykedik, hogy politizálásával felhívja magára a figyelmet, és a macroni kultúrpolitika majd valami jutalomfalatot dob oda neki. Főleg, hogy a múlt héten a párizsi Odeonban Magyarország-szidó kultúrkonferenciát tartottak (természetesen volt irodalmi felolvasás is, hogy ne legyen annyira átlátszó az akció), Heller Ágnes és Schilling Árpád főszereplésével. Ezt a miliőt érzékeli a sikertelen rendezőnő, ebbe próbál belekapaszkodni. És ezt akadályozta meg nagyon helyesen a Párizsi Magyar Intézet igazgatója. Nem beszélve arról, hogy párizsi magyarok tucatjai tiltakoztak az Intézetnél a gyalázatos levél miatt.

A rendezőnő az elmaradt előadás után persze hőbörög és tüntetést szervez, meg arról beszél, hogy ilyen nem fordulhatna elő Franciaországban. Téved. Előfordul. Például, amikor a leghíresebb francia színházban, a Nemzeti Színháznak megfelelő Comédie-Francaise-ben nem engedték bemutatni az egyik legnagyobb élő író, Peter Handke már kitűzött darabját, mert Handke a francia államnak nem tetsző nyilatkozatot tett Milosevic temetésén.