Kifütyülték, ki kellett menekíteni Macront a tüntetők torlasza elől - videó

Emmanuel Macron
French President Emmanuel Macron, attends a conference during a summit called to attempt to find a lasting political solution to the civil war in Syria which has claimed in excess of 350 000 lives, at Vahdettin Mansion in Istanbul, on October 27, 2018. - The leaders of Turkey, Russia, France and Germany are set to meet in Istanbul to try to find a lasting political solution to the Syrian civil war and salvage a fragile ceasefire in a rebel-held northern province. (Photo by OZAN KOSE / AFP)
Vágólapra másolva!
A bukott szocialista miniszterből lett bevándorláspárti államfő, Emmanuel Macron kedden személyesen látogatta meg a Loire megyében található Puy-en-Velay nevű kisváros rendőrőrsét, amelyet a múlt szombati „sárgamellényes” tüntetés során felgyújtottak, és az épületet jelentős kár érte.
Vágólapra másolva!

A Franceinfo hírügynökség jelenlévő tudósítója szerint Macron 4 óra körül érkezett az épületbe, majd 6 óra felé már el is távozott onnan.

A látogatás célja az volt, hogy

Emmanuel Macron Forrás: AFP/Ozan Kose

Macront Puy-en-Velay-ben már

várták a „sárgamellényesek”, egyes jelentések szerint több százan gyűltek össze.

Azt, hogy az államfő mennyire nem ismeri saját népét, és mennyire nem tudja felmérni népszerűtlenségét, az is mutatja,

amikor az elnöki limuzinba szállt, letekerte az ablakot és „királyi” köszöntéssel akarta népét üdvözölni, de a nép hangos fütyülésbe és kiáltozásba kezdett, azt skandálták, hogy „Macron, mondjál le!”, illetve „Minden bűzlik!”.

A feldühödött tömeg az elnök autóját is elkísérte, a helyzet annyira kemény volt, hogy Macron egyik testőrének ki kellett szállnia a járműből, hogy utat nyisson az elnöki karavánnak.

Érdekes fejlemény, hogy két sárgamellényest, akiket összefüggésbe lehetett hozni a rendőrkapitányság megrongálásával, rendkívül gyors eljárásban, 3 hónap letöltendő börtönre ítéltek.

Sokan, elismerve az intézkedés jogosságát, azt is kiemelik, hogy

Mint ismeretes, Macron korábbi vazallusa, a bukott szocialista belügyminiszter, Collomb is azért mondott le, mert semmilyen segítséget nem kapott a dilettáns francia kormánytól, illetve Macrontól sem.

Erről és a francia rendőrség katasztrofális állapotáról, amelyet a szombati tüntetésen is amatőr, dilettáns, de rendkívül erőszakos magatartás jellemzett, itt írtunk.