Újabb amerikai szankciók Oroszországgal szemben

Vágólapra másolva!
Az amerikai pénzügyminisztérium újabb szankciókat jelentett be Oroszországgal szemben csütörtökön.
Vágólapra másolva!

A vállalatokat és egyéneket sújtó büntető intézkedéseket a Krím-félsziget megszállására hivatkozva hozta meg az amerikai kormány.

A szankciók egy orosz és két ukrán állampolgárt, valamint Oroszországban és Ukrajnában lévő, összesen kilenc vállalatot érintenek.

Az amerikai pénzügyminisztérium szerint az egyik vállalat a Rosszija Bankhoz és Jurij Kovalcsuk orosz üzletemberhez köthető, akit egyébként az amerikai sajtóban Vlagyimir Putyin orosz elnök személyes bankárjaként szoktak emlegetni.

Az amerikai kormányzat továbbá büntető intézkedéssel sújtja a "Luhanszki Népköztársaság" néven ismert kelet-ukrajnai szakadár terület állambiztonsági minisztériumát is. A szankciók értelmében az érintettek esetleges amerikai vagyonát befagyasztják és megtagadják tőlük a hozzáférést az amerikai pénzügyi rendszerhez.

Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes kijelentette: kudarcra vannak ítélve az Egyesült Államok próbálkozásai, hogy büntetőintézkedésekkel gyakoroljon nyomást Oroszországra. Moszkva továbbra is elutasítja Washington egyoldalú szankcióit, s nem hajol meg az Egyesült Államok nyomása előtt.

Rjabkov ugyanakkor hangsúlyozta:

Oroszország kitart a kapcsolatok normalizálásának politikája mellett.

Erre azonban az amerikai félnek is fel kell hagynia zsarolási és nyomásgyakorlási kísérleteivel.