Autóba rejtett bomba robbant Moszulban, több halott

2018.11.08. 20:54

Legkevesebb tizenhárom civil halt meg Moszulban egy autóba rejtett bomba robbanásában csütörtökön.

Mohammed al-Dzsabúri dandártábornok szerint a bomba egy étterem közelében lépett működésbe az Iszlám Állam egykori iraki fellegvárában.

A halottakon kívül legalább 23 ember megsebesült a robbantásban, amely az éttermen felül a környező épületeket is megrongálta.

Egyelőre egy szélsőséges szervezet sem vállalta magára a merényletet.

Irak tavaly decemberben hirdetett győzelmet az Iszlám Állam felett, miután az Egyesült Államok segítségével sikerült visszaszerezni a dzsihadisták által 2014 nyarán és 2015-ben lerohant területeket.

Az iszlamisták azóta több hasonló merényletet is elkövettek a biztonsági erők és civilek ellen az ország különböző térségeiben.