Rendszeresen meggyalázza egy migráns a terrortámadásban meghalt svéd kislány sírját

Stockholm, merénylő, Iszlám Állam
Rakhmat Akilov a letartóztatását követően
Vágólapra másolva!
2017. április 7-én egy Svédországban élő üzbég migráns, Rakhmat Akilov, aki az Iszlám Állam terroristája volt, Stockholmban a tömegbe hajtott és megölt öt embert, tizennégyet pedig megsebesített. Az egyik halálos áldozat egy 11 éves kislány, Ebba Akerlund volt, akinek a sírját rendszeresen meggyalázza egy másik migráns, de a rendőrség mégsem lép fel vele szemben.
Vágólapra másolva!

A terrortámadás után Ebba Akerlundot a szülei eltemették, de azóta legalább harminc alkalommal rongálta meg a sírját egy migráns.

Rakhmat Akilov Forrás: IBL/Rex/Shutterstock

Az áldozat édesapja, Stefan a Facebook-oldalán közzétett vallomásában számon kéri a svéd rendőrségen:

Hiába kértek távoltartási végzést, amit kitoloncolásnak kellett volna követnie, a migránst újból és újból szabadon engedték a rendőrök.

Stefan szerint már fél éve ugyanaz zajlik:

a migráns összetöri a sírt, a rendőrök elfogják, kihallgatják, majd egy óra múlva szabadon bocsátják.

Az apa felteszi a kérdést, hogy miért nem utasították ki a migránst, amikor ezt már a bíróság is eldöntötte?

Vagy miért nem zárják börtönbe, amikor egy év börtönbüntetés jár azért, ha valaki a kitoloncolásra vonatkozó szabályokat megsérti?

- fűzte hozzá.

Stefan azt is megírta, hogy személyesen is tetten érte már a lánya sírját rongáló migránst a temetőben, ezért a tettéért a rendőrök megdicsérték (Szép munka volt! Így tovább!),

majd újra elengedték a migránst.

Az apa Facebook-bejegyzésében a svéd rendőröket hibáztatja lánya haláláért, ami akár másokkal is megtörténhet.

A sír rongálása pedig egészen elképesztő módon - a hatóságok tudtával - tovább folytatódik.

Stefan keserűen Leif Östling híres svéd üzletembert idézi, aki szerint, miután Svédországban nem tartják fenn a rendet és jogrendszert, a szülők végül maguk is visszafizethetik az árat.

Az üzbég terroristát,

Svédországban a kormány felelőtlen bevándorláspárti politikája azóta már szinte megszámlálhatatlan áldozatot szedett, erről a „mainstream médiának" hazudott, de valójában fake news gyárakként működű orgánumok nem számolnak be, csak valótlan állításokat tesznek, mint legutóbb Magyarországon az Index is tette.

Folyamatosan bűnöznek a migránsok Svédországban

Az Origo nemrég épp arról tudósított Stockholmból, hogy egy bevándorlásellenes politikus házát gyújtották fel, egy másik svéd városban, Nassjöben pedig egy szír migráns megerőszakolta a saját svéd nyelvtanárát.

A bevándorláspárti, baloldali stockholmi adminisztráció mégsem lép fel a bűnöző migránsokkal szemben, mert a szociáldemokratáknak szükségük van a szavazataikra, ezért szemet hunynak az erőszakos cselekmények fölött is.