Tömegével hagyják el Nyugat-Európát a zsidók a muszlim migránsok miatt

Vágólapra másolva!
Az elmúlt években állandósultak a zsidók elleni erőszakos cselekmények Nyugat-Európában, emiatt a zsidó közösség tagjai tömegével menekülnek. A modern kori exodusnak is nevezett folyamat hátterében elemzők szerint egyértelműen a migráció áll - írja a hirado.hu.
Vágólapra másolva!

A közelmúltban több atrocitás érte a zsidó vallásúakat több nyugat-európai országban is. Kipát viselő fiatalokra támadt fényes nappal egy szír migráns Berlinben. A mobiltelefonos felvételek még tavasszal járták be a világot. Később kiderült, hogy a két fiatal muszlim volt, a zsidó fejfedő viselésével éppen azt akarták bizonyítani, hogy a zsidóságnak nincs mitől félnie. Sikertelenül – derült ki az M1 Unió28 című műsorából.

Legutóbb szeptemberben, csaknem egy napon Franciaországban és Németországban is történt antiszemita támadás. Chemnitzben egy zsidó éttermet támadtak meg, miközben ezrek tiltakoztak az utcákon. Korábban ugyanis migránsok öltek meg egy német állampolgárt. Párizsban pedig azért vertek meg egy férfit, mert Dávid-csillagot viselt a nyakláncán.

– mondta el Deák Dániel, a Figyelő főmunkatársa.

Volt arra példa, hogy a nyílt utcán, fényes nappal gyilkoltak meg zsidókat azért, mert gyakorolták a vallásukat, vagy mert éppen zsinagógából távoztak. Már

– jegyezte meg.

Franciaországban a hivatalos adatok szerint csak 2015-ben 850 antiszemita támadás történt. Több ezer zsidó hagyta el emiatt az országot. A szakértő szerint

a támadások egyértelműen a migrációra vezethetők vissza.

Az elmúlt években olyan nagy mennyiségben érkeztek muszlim bevándorlók az Európai Unió területére, hogy egyfajta antiszemita légkör alakult ki számos nyugat-európai nagyvárosban – magyarázta Deák Dániel. A kutatások, illetve a hétköznapi események azt mutatják, hogy az ottani zsidóság nem érzi magát biztonságban.

A francia zsidóság jelentős része például már elmenekült, és Izraelbe vagy más kelet-európai országokba települtek át.

Ez újfajta jelenség, és azt mutatja, hogy az antiszemitizmus a bevándorlás miatt egyre jobban terjed.

A hivatalos adatok szerint

csak Franciaországból 40 ezer zsidó költözött Izraelbe 2006 óta

Többségük, csaknem 24 ezren 2014 után, vagyis a migrációs válság tetőzése körüli időszakban. Ezzel párhuzamosan Nagy-Britanniából is sokan települnek át Izraelbe. Az év első 8 hónapjában csaknem 19 ezren, ami 7 százalékkal több, mint az előző évben.

– mondta Szabó Dávid, a Századvég kutatási igazgatója. Szerinte nem véletlen, hogy ennek megfelelően a magát évtizedekig biztonságban érző nyugat-európai zsidó közösségek egyre nagyobb számban vándorolnak el részben Izraelbe, részben pedig az Egyesült Államokba.

Megjegyezte, nem szabad elfelejteni azt sem, hogy Kelet-Közép-Európa is a maga biztonságával és a minimális szélsőséges vagy egyáltalán nem létező szélsőséges populációjával szintén mentsvárat jelent ezeknek az embereknek.