Kamaszlányt erőszakolt meg a szélhámos lottónyertes

2018.10.22. 17:44

A brit férfi, Edward Putman 2009-ben nyert a lottón majdnem 5 millió fontot, azaz 1,5 milliárd forintot, csakhogy a szelvény hamis volt - ahogy azt az Origo is megírta. Ez azonban csak hat évvel később lett gyanús valakinek. A férfit november 19-én állítják bíróság elé. Putman története azonban ennél sokkal abszurdabb. Az állami lottótársaság ugyanis egy többszörösen visszaeső közönséges bűnözőnek fizette ki a főnyereményt egy hamis szelvény alapján. Nemi erőszak, gyilkossági kísérlet, csalás - egy bűnöző elképesztő története. 

A most 53 éves Edward Putman tagadja, hogy csalt volna a 11 évvel ezelőtti lottósorsoláson. Azt állítja, hogy valóban az ő számait húzták ki, mégsem jelentkezett azonnal, csak közvetlenül a határidő lejárta előtt. Sokáig senki nem gyanította, hogy hamis szelvényt mutatott be. 2015-ben viszont a rendőrök nyomozni kezdtek, és találtak bizonyítékot arra, hogy a férfi nem valódi szelvénnyel vette fel a tetemes összeget, bár ezt a bizonyítékot a tudósítások nem részletezik.

Szúrt, erőszakolt

Habár egy ilyen csalás már önmagában is elég lenne, a férfiről még az is kiderült, hogy korábban több erőszakos bűncselekményt is véghezvitt. Az 1980-as évek közepén gyomron szúrta a szomszédját, ezért súlyos testi sértésért kellett felelnie a bíróságon. 

1993-ban pedig betört egy házba, és kétszer is megerőszakolt egy 17 éves lányt, 

amiért később a bíróság 7 év letöltendő börtönbüntetésre ítélt. Négy év után szabadult. Amikor elítélték a nemi erőszakért, a férfi volt élettársa, az 53 éves Gail Vincent azt mondta, hogy 

Putman egy 20 cm-es kést szorított a torkához, és őt is megerőszakolta.

Edward PutmanForrás: INS

A párnak van egy most 32 éves fia, aki egy 2012-ben, a Daily Mailben megjelent cikkből értesült arról, hogy az apja nyert a lottón. Az újság felkereste a fiút, aki akkor azt nyilatkozta, hogy a férfi kevesebb mint 200 font tartásdíjat fizetett 12 év alatt, amiből 7-8 évet börtönben töltött.

Nem tudom, hogy mit gondolok a nyereményéről. Vissza kellene adnia a pénzt vagy kártérítést fizetnie.

Azt is állítja, hogy élve elégette a háziállatait, egy nyulat és egy tengerimalacot, majd a tetemeket ledobta az emeletről, miközben anyja nyolc hónapos terhes volt.

Olyan volt, mint egy időzített bomba - soha nem tudtad, mikor fog robbanni.

Gail Vincent, aki most már Borehamwoodban, Hertfordshire-ben él, 1998-ban nemi erőszakkal vádolta a férfit, de később visszavonta. Azt állította, hogy a férfi munkatársai „nyomást gyakoroltak rá". Később az egyik férfit, aki 15 évig volt Putman kollégája, hamis tanúzás miatt börtönbe is zárták 28 napra.

Bűntudat nélküli pszichopata

A nőnek van egy kamaszlánya egy korábbi kapcsolatából, akit Putman egyik este részegen molesztált. Vincent azt mondta, az is előfordult, hogy agresszív párja egy konyhakéssel fenyegette meg a testvérét és az anyját.

Eddy látszólag egy elbűvölő személyiség, de valójában egy igazi Jekyll és Hyde karakter. Milliókat nyert, de a legkevésbé sem szolgált rá. Ő egy igazi szörnyeteg- mondta a nő.

Áldozata, aki a nemi erőszak idején még kamasz volt, az után szólalt meg, hogy tudomást szerzett a lottónyereményről:

Ő egy pszichopata, aki mindenkinek elmondta, mit tett, amikor börtönbe ment. Nem volt bűntudata vagy szégyenérzete."

Amikor 2009-ben Putman átvette a hamis szelvénnyel a lottónyereményt, megpróbálta titokban tartani, hogy nyert. Anonimitást kért a nemzeti lottószövetségtől, akik nem tudták, hogy a férfi büntetett előéletű, így engedélyezték a kérelmét. A múltja viszont utolérte őt, amikor egy 15 ezer fontos szociális jövedelem- és lakhatási támogatást igényelt a nyereményt követően.

Hotelről álmodott

De a férfi akkor lett csak igazán gyanús a Three Rivers Tanács tisztviselőinek, amikor 83 ezer font készpénzzel fizetett egy ingatlanért. Putman végül beismerte a kétszeres csalást, és 2012-ben 9 hónap börtönbüntetésre ítélték.

Miután kiszabadult a börtönből,

a lottónyereményéből egy 30 szobás szállodát akart építtetni az egyik legforgalmasabb angliai út, az M25-ös autópálya mellett.

A Three Rivers Tanács elutasította a terveit, de a férfi ennek ellenére is folytatni akarta az építkezést, és hitelt vett fel egy tulajdonfejlesztőre, hogy megvalósítsa a projektet. A hertfordshire-i rendőrfelügyelő, Richard Wyndham-Smith azt mondta, sok helyi támogatta a férfit, ezért mérlegelniük kellett az elutasító döntés előtt. Azt is elárulta, hogy az ingatlanban a papírok szerint használt motorok kereskedésével és javításával foglalkoztak még 2005-ben, tehát hat évvel azelőtt, hogy Putman beköltözött volna. Azt viszont nem tudni, hogy a férfi onnan irányítja-e üzleti tevékenységeit.

A helyiek közül rengetegen elborzadtak a tervektől. Többen úgy gondolják, hogyPutman lenne az utolsó a földön, akinek szállodatulajdonosnak kellene lennie. 

Engem sokkal jobban aggaszt a föld alatti parkoló, amely mágnesként vonzza a bűncselekményeket, különösen rossz időben, sőt, a problémás fiatalok hajlékául is szolgálhat"

- tette hozzá a bűnmegelőzési tanácsadó, Mike Sibey.

Ezt a nagyszabású tervet viszont keresztbe húzta, hogy az 53 éves férfinak november 19-én ismét bíróság előtt kell felelnie, ezúttal a hamis szelvényekkel elkövetetett csalásáért.