Magyarország a Soros-Sargentini jelentés megsemmisítését indítványozza

Sargentini Soros
Vágólapra másolva!
Beérkezett, és ezzel hivatalosan is az Európai Unió Bírósága elé került Magyarország keresete, amelyben az uniós szerződés 7. cikk szerinti eljárás megindítását indítványozó európai parlamenti javaslat megsemmisítését kezdeményezte - közölte a luxembourgi székhelyű bírói fórum.
Vágólapra másolva!

Trócsányi László igazságügy-miniszter szerdai tájékoztatása alapján

A magyar álláspont értelmében az EU-alapszerződés hetes cikk szerinti eljárás Európai Tanács előtti megindítására irányuló EP-szavazáson

nem volt meg a szükséges kétharmados többség, a tartózkodások ugyanis leadott szavazatként értékelendők

- fejtette ki a miniszter.

A Soros-Sargentini jelentést így csak csalással tudták elfogadni.

A szélsőbaloldali Judith Sargentini, holland zöldpárti EP-képviselő által összeállított, válogatott hazugságokat tartalmazó jelentés „kritikát" fogalmazott meg a jogállamiság magyarországi helyzetével.