Soros György nem nyugszik: az amerikai kormányt is el akarja foglalni

2018.10.17. 09:29

Soros György amerikai tőzsdespekuláns a demokrata jelöltek megvásárlásával gyakorlatilag a Donald Trump vezette kormány megbuktatására játszik – mondta Kevin McCarthy, a republikánusok képviselőházi vezetője. A politikus nagyon éles kampányra számít a november 8-i félidős választások előtt, mivel a korábban jelentős tűnő demokrata előny elolvadt. Ezért is esett kétségbe a bevándorláspárti tőzsdespekuláns.

Soros György, Michael Bloomberg és Tom Steyer milliárdosok arra készülnek, hogy a félidős választásokon az általuk megvásárolt demokrata jelöltekkel megvásárolják a kormányunkat – minderről Kevin McCarthy, a republikánus többségű képviselőház vezetője beszélt. A politikus a Fox Newsnak azt mondta, hogy az elmúlt időszakban lényegesen élesebbé vált a választási kampány, mivel minden felmérés szerint lényegesen csökkent a demokrata párt előnye, és egyáltalán nem lehet biztosra venni a sikerüket a képviselőházi választáson. Az Egyesült Államokban november 8-án döntenek a választók a szenátusi helyek egyharmadáról és a 450 fős képviselőházról. 

Nem meglepő módon Soros György az amerikai félidős választásba is beleszólForrás: Origo

McCarthy szerint a Brett Kavanugh főbíró elleni durva és botrányos demokrata párti hangulatkeltés egyáltalán nem jól sült el a demokrata párt számára, ezért is vett újabb fordulatot a mostani kampány. Mint ismert Donald Trump főbíró jelöltje ellen az ellenzéki demokraták gyakorlatilag nyílt boszorkányüldözést folytattak, de a republikánus többség kiállt a szakember mellett.

McCarthy szerint teljes mértékben aggodalomra ad okot, hogy Michael Bloomberg nemrégiben demokrata szavazóként regisztrálta magát és 80 millió dollárt kíván fordítani arra, hogy ő lehessen Trump kihívója a következő választáson. A politikus felidézte, hogy a képviselőházi választásokon az egyik legélesebb küzdelem Kentucky államban várható, ahol Trump elnök is kampányolt. Az egyik körzetben Andy Barr, a republikánusok, míg Amy McGrath, a demokraták színeiben indul. Az utóbbi jelölt minden anyagi segítséget megkap a demokrata párti milliárdosoktól, de ennek ellenére a verseny nagyon éles, és még semmi sem dőlt el.

Kevin McCarthy szerint Soros és Bloomberg soha nem látott összegeket mozgat meg a demokraták mellettForrás: AFP/2018 Getty Images/Win Mcnamee

A politikus kijelentette, hogy Soros, Bloomberg és Tom Steyer dollártízmilliókat költ arra, hogy a demokrata jelöltek segítésével befolyásolja a politikát és adott esetben elérje, hogy elindítsanak egy impeachment (megvádolási) eljárást Trumppal szemben. Az eljárás lényege, hogy az ország törvényhozó szerve az ország vezetőjét leválthatja. McCarthy arról is beszélt, hogy Kalifoniában a billegő körzetekben Bloomberg dollármilliókkal segíti a demokrata párti jelölteket. Hét olyan körzet van, ahol soha nem látott pénzek mozdultak meg – tette hozzá.

Trumpnak sem tetszett Soros tevékenysége

Mint arról korábban beszámoltunk, a Kavanaugh főbíró jelöltről szóló szenátusi végszavazást a sorosisták megpróbálták befolyásolni.  A MoveOn.org nevű, Soros György támogatását élvező szervezet azt írta: közvetlenül akartak nyomást gyakorolni a szenátorokra, mégpedig úgy, hogy az ő körzetükből akartak előhozakodni Kavanaugh-t befeketítő sztorikkal. Egyebek közt azt írták: „A cél: a republikánusokra hárítani a felelősséget. [...] Meg kell szüntetnünk a republikánus többséget a kongresszusban, és olyan embereket kell választanunk, akik hisznek Kavanaugh áldozatainak”.

Donald Trump is élesen kikelt Soros ellenForrás: AFP/Nicholas Kamm

Soros zsoldosai tehát minden követ megmozgattak már akkor is.Donald Trump Twitter-üzenetéből kiderült, hogy az amerikai elnöknek sem tetszik, hogy egy olyan tőzsdespekuláns kívánja befolyásolni az amerikai politikát, akit senki nem választott meg. Twitter-üzenetében az amerikai elnök arra is felhívta a figyelmet, hogy a szenátorokra nyomást gyakorlók egyáltalán nem hétköznapi állampolgárok, hanem Soros által fizetett emberek. A Soros által indított kampány most óriási erővel folytatódik.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK