Egyelőre Németországban marad a bolgár újságíró feltételezett gyilkosa

Rusze, 2018. október 7. A TVN bolgár regionális televízió által 2018. október 7-én közreadott, keltezetelen felvétel Viktorija Marinova bolgár oknyomozó újságíróról a bulgáriai Ruszében. A korrupciós ügyekben nyomozó harminc éves újságírónőt október 6-án holtan találták a román határon, a Duna partján fekvő Ruszében. A bűnjelek gyilkosságra, nemi erőszakra és kínzásra utalnak. (MTI/EPA/TVN)
Vágólapra másolva!
Egyelőre Németországban marad a megerőszakolt és meggyilkolt bolgár újságíró, Viktorija Marinova ügyében elfogott bolgár férfi.
Vágólapra másolva!

Az alsó-szászországi tartományi bűnügyi hivatal (LKA) és a cellei tartományi főügyészség tájékoztatása szerint első lépésként kezdeményezik a Stade nevű, Hamburg térségében fekvő kisvárosban kedd este őrizetbe vett 20 éves férfi előzetes letartóztatását. Később pedig megvizsgálják, hogy a gyanúsítottat át lehet-e adni a bolgár hatóságoknak.

Viktorija Marinova Forrás: MTI/EPA/TVN/-

Az LKA és a tartományi főügyészség közös közleménye szerint a bűncselekmény ugyan "nyomasztó", de európai elfogatóparanccsal körözött gyanúsítottjának elfogása "kiemelkedő példa a biztonsági szervek határokon átívelő európai együttműködésére", mert a bolgár és a német partnerszervek kapcsolatfelvételétől számítva "alig néhány óra telt el az őrizetbe vételig".

Virágot hagy egy nő Viktorija Marinova bolgár portréjánál egy rögtönzött emlékelyen Ruszében Forrás: MTI/AP/Filip Dvorski

Szófiai adatok szerint

a gyanúsítottat Szeverin Kraszimirovnak hívják, és DNS-mintája egyezik azzal, amelyet a bűntény helyszínén találtak.

Viktorija Marinova holttestét szombaton találták meg szülővárosa, Rusze egyik parkjában, ahová futni ment. Az újságíró egy helyi tévécsatorna, a TVN egyik igazgatója és két oknyomozó programjának műsorvezetője volt, korrupciós ügyek feltárásával foglalkozott. Egyelőre nem tudni, hogy a bűncselekménynek volt-e köze foglalkozásához és szakterületéhez, a bulgáriai korrupcióhoz.