Szijjártó: A világ eddig biztonságosnak tekintett részeit is veszélyek fenyegetik

MANDELA, Nelson Rolihlahla; SZIJJÁRTÓ Péter
New York, 2018. szeptember 24. A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) által közreadott képen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszédet mond a Nelson Mandela volt dél-afrikai elnökről, apartheidellenes harcosról elnevezett béke-világtalálkozón New Yorkban 2018. szeptember 24-én. A tanácskozást az ENSZ-közgyűlés e héten zajló ülésszakához kapcsolódva rendezték. MTI Fotó: ENSZ Photo/Cia Pak
Vágólapra másolva!
A külgazdasági és külügyminiszter hétfőn New Yorkban, az ENSZ-közgyűlés ülésszakához kapcsolódóan rendezett Nelson Mandela béke-csúcstalálkozón azt mondta, az új biztonsági kihívások miatt ma már a világ olyan részeit is veszélyek fenyegetik, amelyeket eddig biztonságosnak tekintettünk.
Vágólapra másolva!

Szijjártó Péter a három legfontosabb kockázati tényező között említette a masszív és ellenőrizetlen migrációs folyamot,

amely a terrorszervezeteknek is lehetőséget biztosít, hogy aktivistáikat a világ más pontjaira eljuttassák.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) által közreadott képen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszédet mond a Nelson Mandela volt dél-afrikai elnökről, apartheidellenes harcosról elnevezett béke-világtalálkozón New Yorkban 2018. szeptember 24-én Forrás: MTI/Ensz Photo/Cia Pak

Beszélt a nemzeti kisebbségek, valamint a vallási kisebbségek elleni fenyegetésekről, és azt mondta, hogy ezek megvédelmezésére és jogaik garantálására a nemzetközi szervezeteknek is kötelességük lépéseket tenni.

– szögezte le a magyar miniszter.

Szijjártó Péter számos kétoldalú találkozón is tárgyalt hétfőn. Találkozott Timothy C. Dolan amerikai bíborossal, akivel elsősorban a világban üldözött keresztények ügyéről tárgyaltak. Több vezető gyógyszergyár képviselőivel is megbeszélést folytatott, és ennek kapcsán rámutatott,

hogy a nagy gyógyszergyárak évek óta jelentős érdeklődést tanúsítanak Magyarország iránt,

márpedig a szektor hazánkban a kutatás-fejlesztés egyik élenjárója az autóipar mellett.

Szobrot is avattak

A Nelson Mandela volt dél-afrikai elnökről, apartheidellenes harcosról elnevezett béke-világtalálkozó megrendezéséről tavaly döntött az ENSZ Közgyűlése. A plenáris ülést Mandela születésének századik évfordulójához időzítették, a közgyűlés idei ülésszakának idejére.

A találkozót António Guterres ENSZ-főtitkár nyitotta meg.

A békecsúcsra készített nyilatkozat szerint a résztvevők elkötelezettek egy igazságos, békés, virágzó, tisztességes, mindenkit bevonó jellegű világ építésében, és erőfeszítéseik középpontjába – Mandelához hasonlóan – az emberi méltóságot állítják.

A résztvevők a béke-erőfeszítések és az emberi jogok érvényesítését célzó törekvések segítésére meghirdették a Mandela-évtizedet, amely 2019-től 2028-ig tart, és üdvözölték a békeközvetítői tevékenység fokozására hozott intézkedéseket.

Az ENSZ-székházban a csúcstalálkozó alkalmával felavatták Nelson Mandela szobrát is.