Orbán Viktor: Magyar nemzeti érdek a kelet-nyugati jó együttműködés

ORBÁN Viktor; PUTYIN, Vlagyimir
Moszkva, 2018. szeptember 18. Vlagyimir Putyin orosz elnök fogadja Orbán Viktor miniszterelnököt (b) a moszkvai Kremlben 2018. szeptember 18-án. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Vágólapra másolva!
Orbán Viktor miniszterelnök kiegyensúlyozottnak és kiszámíthatónak nevezte a Magyarország és Oroszország közötti kapcsolatot. Vlagyimir Putyin orosz államfő úgy fogalmazott: hazánk fontos és megbízható partnere Oroszországnak.
Vágólapra másolva!

Az Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin tárgyalását követő közös sajtótájékoztatón az orosz államfő arról beszélt: Magyarország fontos és megbízható partnere Oroszországnak, a két ország kereskedelmi kapcsolata 25 százalékkal, ötmilliárd dollárra nőtt. Mint elmondta,

a tőkeinvesztíció egymilliárd dollárt jelentett, illetve közös innováció indult a magastechnológiák területén.

Az orosz államfő kiemelte: orosz cégek építették át a budapesti metróvonatokat, és ezt tervezik a vasúti kocsikkal is, amelyeket harmadik piacokon értékesítenek. Kitért arra is: az OTP az egyik legelterjedtebb pénzintézet, négymillió ügyfele van Oroszországban.

Percről percre

Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin tájékoztatóját percről percre közvetítettük.

Putyin: Hamarosan indul a paksi építkezés

Oroszország szállítja Magyarország számára a gáz 60 százalékát, valamint a magyarországi tárolókból biztosítják az európai fogyasztók ellátását. Az orosz gázszállításban Magyarországnak egyre nagyobb szerepe van – fűzte hozzá –, a Törökország felé épülő gázvezeték Magyarország felé is kiépülhet.

Jók a lehetőségeink az atomenergia területén is – szögezte le az államfő. Úgy fogalmazott: a Roszatom hamarosan elkezdi az újabb két paksi blokk építését, ennek elkészültével Paks a magyar energiaszükségleteket kielégíti.

A gazdasági együttműködés sikereiről beszélt Orbán Viktor miniszterelnök és Vlagyimir Putyin orosz elnök Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Orbán Viktor: Magyarország Oroszország egyik kulcspartnere Európában

Orbán Viktor kormányfő a Kremlben az őt fogadó orosz elnök társaságában örömét fejezte ki, hogy idén is megtartják a kétoldalú találkozójukat. Magyarországnak szüksége van a kiszámítható partnerekre – fogalmazott Orbán Viktor.

A miniszterelnök azzal a szándékkal érkezett Moszkvába, hogy megköszönje Putyin elmúlt években végzett munkáját, amellyel

a hanyatlást sikerült emelkedésre változtatni, és hogy a fejlődésnek további távlatokat nyissanak a kereskedelemben, a beruházásokban, az energetikában, a mezőgazdaságban és a kultúrában.

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy az orosz-magyar kapcsolatokban az elmúlt időszakban minden aláírt szerződést teljesítettek.

Orbán: Ez a magyar érdek

2020-ra is megszületett a gázszállítási szerződés a két ország között - jelentette be Orbán Viktor. A magyar kormányfő közölte, az ország készen áll arra, hogy a Nemzetközi Beruházási Bank központja Budapestre költözzön, és arra kérte Oroszországot, hogy támogassa ezt. Budapest-Kazany légi járat indulhat - mondta a kormányfő. A diplomák elismertsége terén is előrelépés lehet - tette hozzá.

Magyar nemzeti érdek, hogy Európa két fele között jó legyen az együttműködés, mert abból csak profitálhatunk - mondta a magyar kormányfő. A világban üldözött keresztények ügyében közösek az érdekeink.

Putyin: Helyben kell kezelni a migrációs válság okait

Kérdésre válaszolva, Putyin a migrációs válságról azt mondta, hogy a válság okait helyben kell kezelni.

Az orosz államfő szerint egyre kevesebben érkeznek a Közel-Keletről és egyre többen Fekete-Afrikából.

Ez politikai kérdés, ha ösztönzik a migrációt, akkor nem fog csökkenni. Mindezt az európai kollégáknak kell megoldani - tette hozzá.

Senki sem csinált ilyen beruházást

Nagyon sok szó esik a paksi beruházásról, nekünk magyaroknak azért fontos, mert a hazai villamos energia 35-40 százalékát ott állítják elő - mondta egy másik kérdésre Orbán Viktor. Amikor a megállapodást megkötöttük, akkor Magyarország már évek óta az EU tagja volt, és senki sem csinált ilyen beruházást - tette hozzá.

A határidők kapcsán fontosabb, hogy a beruházást sikerre vigyük - mondta a kormányfő. A beruházás modernizálni fogja az orosz-európai energetikai rendszereket is - tette hozzá.