Az Iszlám Állam vállalta magára a csecsenföldi terrortámadás-sorozatot

Vágólapra másolva!
Fegyveres támadások sorozatát hajtották végre Csecsenföldön rendőrök ellen az Iszlám Állam tagjai, a támadásokban a rendfenntartó erők egy tagja, valamint öt elkövető - köztük a merényletek szervezője is meghalt - közölte az orosz központi Nyomozó Bizottság (SZK).
Vágólapra másolva!

Orosz hírügynökségi jelentések szerint

legkevesebb négy támadás történt, amelyeket feltehetően egy központból hangoltak össze.

Dzsambulat Umarov csecsen tájékoztatási miniszter a TASZSZ-nak elmondta, hogy

a merénylők kiskorú, 11 és 17 év közötti fiúk voltak.

Groznijban fegyveresek tüzet nyitottak a rendőrökre, egyiküket megölték, és egy civil nő pedig megsebesült.

Ugyanitt ketten egy sikertelen robbantási kísérlet után Mercedesszel áttörtek egy közúti ellenőrző poszton, és rendőröket próbáltak meg elgázolni.

A gépkocsi két utasa nem élte túl az incidenst.

A helyszínen három rendőr szenvedett súlyos sérüléseket.

Saliban ketten késsel kíséreltek meg betörni a helyi rendőrőrsre, és ott két rendőrt megsebesítettek. A két támadót megölték. Meszker-Jurtban egy támadó öngyilkos robbantást kísérelt meg elkövetni az ottani rendfenntartó erők ellen.

A támadás nem érte el célját, a terroristán kívül senki nem sérült meg.

Az Interfax úgy értesült, hogy Groznijban a rendőrgázolásokat követő autós üldözéskor likvidálták a támadások kitervelőjét is.

Az illető egy, a híradás által meg nem nevezett szélsőséges szervezet tagja volt. Az öt elkövető hétfő reggel ugyanazzal a gépkocsival indult el Sali városból.

Ramzan Kadirov csecsen vezető a Telegramon megjelentetett üzenetében azt állította, hogy

Szavai szerint a merénylők a Kurban Bajram (íd al-adha) muszlim áldozati ünnepet szándékozták megzavarni.

A támadássorozatot az Iszlám Állam vállalta magára.

Erről a szélsőséges weblapokat megfigyelő SITE központ számolt be, a terrorszervezethez köthető Amaq hírügynökségre hivatkozva.

Ezzel kapcsolatban Umarov azt mondta, hogy