Venezuelai bevándorlókra támadtak Brazíliában

Vágólapra másolva!
Venezuelai bevándorlókra támadtak szombaton helyiek Pacaraima brazil határvárosban, mert azt feltételezték, hogy megtámadtak, kiraboltak és leszúrtak egy helyi boltost.
Vágólapra másolva!

A helyiek eleinte békésen tiltakoztak, de hamarosan gyújtogatni kezdtek, és házi készítésű robbanószerkezetekkel támadtak a venezuelaiakra.

Az O Globo brazil hírportál beszámolója szerint

a városban élő mintegy kétezer venezuelai nagy részét visszaüldözték a hazájába,

hátramaradt holmijukat pedig felgyújtották. Pacaraima polgármestere szerint az erőszakban három ember sérült meg a rendőrök gumilövedékeitől.

A tiltakozás egyik szervezője a G1 brazil hírportálnak azzal büszkélkedett, hogy kiűzték a venezuelaiakat.

A venezuelai külügyminiszter aggódik

Idén már mintegy 17 ezer venezuelai keresett menedéket Brazíliában a hazájában évek óta tartó politikai, társadalmi és gazdasági válság miatt. Többségük Pacaraimánál lépte át a határt, majd onnan utaznak tovább Roraima állam központjába, Boa Vistába és más brazil nagyvárosokba.

A történtek után

Venezuela felszólította Brazíliát, hogy védje meg a náluk élő venezuelaiakat.

A venezuelai külügyminiszter aggodalmát fejezte ki brazil kollégájának az erőszak és a bevándorlók tömeges elűzése miatt, mert - fogalmazott - ez sérti a nemzetközi jogot.