Óriási marihuána ültetvényre bukkantak a rendőrök

Vágólapra másolva!
A rendőrök egy bérelt területen találták meg a szakszerű öntözőrendszerrel felszerelt marihuána-ültetvényt. A farmon termesztett kábítószer, és a már leszüretelt, és becsomagolt marihuána értéke a fekete piacon 39 millió hrivnya, azaz 395 850 000 forint. 
Vágólapra másolva!

Az ukrajnai Rozivka és Kincseshomok között találtak rá a farmra, amit kutyákkal őriztek és térfigyelő kamerákkal figyeltettek. Az ültetvényeken szakemberek dolgoztak - írta meg a Kárpátinfo.net.

Összesen 130 kilogramm szárított marihuánát és 123 különböző fejlettségi szintű palántát foglaltak le a rendőrök.

A már leszüretelt, eladásra szánt növényeket az épületek mellett, lezárt csomagokban találták meg.

A kábítószer 39 millió hrivnya, azaz 395 850 000 forintot ér a fekete piacon.

A rendőrök letartóztatták a farm 51 éves tulajdonosát, ellene eljárás indult.