Csaknem 16 százalékkal nőtt tavaly a biztosítók kgfb-bevétele

Vágólapra másolva!
Tavaly is folytatódott a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (KGFB) piac korábbi évekre jellemző növekedése, a Magyar Nemzeti Bank adatai szerint 2017-ben 151,34 milliárd forint díjbevételt értek el a biztosítók, ez 15,66 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál - írta keddi lapszámában a Világgazdaság.
Vágólapra másolva!

A bruttó kárkifizetések összege 7,43 százalékkal, 39,83 milliárd forintra emelkedett tavaly, a kárfelhasználásé pedig 3,68 százalékkal, 79,71 milliárdra. A nyilvántartott káresetek száma nem egészen egy százalékkal, 160,1 ezerre nőtt, az egy kárra jutó kárfelhasználás összege 2,7 százalékkal, 498 ezer forint közelébe emelkedett.

A kgfb-szerződések átlagos darabszáma meghaladta a 4,92 milliót 2017-ben, ez 3,38 százalékos növekedés az előző évhez képest. A bővülésben a személyautóknak jutott a legnagyobb szerep, ezekből 3,32 milliót tartottak nyilván tavaly, szemben az előző évi 3,21 millióval - olvasható a Világgazdaságban.