Repülő Vasember-ruhát árulnak egy áruházban - videó

2018.07.19. 12:38

Vasember, a Marvel szuperhősének ruhájával bővült a londoni Selfridges áruház kínálata. A testtel irányított, sugárhajtású ruhából mindössze kilenc darabot bocsátanak áruba, darabját 340 ezer fontért, vagyis átszámítva 123 millió forintért.

A Vasember-ruha a pilóta karjára és hátára erősített, öt darab, kerozin hajtotta mikrogázturbinából, valamint háromdimenziós nyomtatással készült részekből áll. Az öltözéket a test mozgatásával lehet irányítani.

A csaknem 27 kilogrammos ruhát az igazi Vasemberként is emlegetett brit feltaláló, Richard Browning által alapított Gravity Industries nevű technológiai vállalat készíti.

Forrás: YouTube

Az öltözék óránként 51 kilométeres sebességgel tud száguldani, és

3658 méter magasra képes felrepülni,

noha a Selfridges közelében tartott szerdai bemutatón Browning mindössze néhány méter magasra emelkedett vele biztonsági okokból.

Browning szerint a ruha percenként négy liter üzemanyagot fogyaszt lebegő helyzetben, vagyis 3-4 percig kényelmesen lehet repülni vele. A cég jelenleg azon dolgozik, hogy meghosszabbítsa a repülési időt.

Az érdeklődők alaposan szemügyre vehetik az öltözéket az áruházban, és le is tesztelhetik azt a VR (virtuális valóság)-technológia révén.

Akik úgy döntenek, hogy meg is vásárolnak egy öltözéket, képzést kapnak a használatáról.

Robert Downey Jr. a Vasember 3 című filmbenForrás: Collection Christophel/© DMG Entertainment / Illusion Entertainmen/Dmg Entertainment / Illusion Ent

A Vasember-filmekben Robert Downey Jr. alakítja a szuperhőssé átalakuló Tony Stark milliárdos gyáriparost.