Négy év börtönre ítéltek Fehéroroszországban egy az ukrajnai konfliktusról tudósító újságírót

Vágólapra másolva!
Négy év börtönbüntetésre ítélte kedden egy minszki bíróság Dmitrij Galko fehérorosz újságírót, aki a kelet-ukrajnai konfliktusról számos tudósítást adott független fehérorosz és ukrán médiumoknak. A vád szerint rátámadt egy rendőrre, de az ítéletről beszámoló francia hírügynökség szerint újságírói tevékenysége lehet az ügy háttérben.
Vágólapra másolva!

A 38 éves haditudósító 2017 óta élt Ukrajnában fiával és feleségével, szülei és előző házasságából származó másik két fia azonban Fehéroroszországban élnek.

Galko 2017 őszén Fehéroroszországba utazott, hogy meglátogassa ott élő szeretteit. Ottléte alatt a rendőrség behatolt a lakásába azzal az indokkal, hogy a szomszédok hangos zenére panaszkodtak.

A hatóságok verziója szerint Galko rátámadt az egyik rendőrre, az újságíró szerint azonban csak megragadta a kezét.

Az incidenst követően Galko elhagyta Fehéroroszországot, távollétében pedig

büntetőeljárást indítottak ellene, az újságíró szerint politikai indíttatásból.

Ennek ellenére Galko idén áprilisban újra hazájába utazott, de a fehérorosz hatóságok letartóztatták az ukrán határon.

Fehéroroszországot 1994 óta irányítja Aljakszandr Lukasenka elnök, aki az orosz vezetésnek közeli szövetségese. A fehérorosz elnök azonban hivatalosan nem állt a kelet-ukrajnai konfliktus egyik érintettjének pártjára sem, inkább közvetítői szerepet vállalt, a válság politikai rendezéséről született eddigi megállapodások is Minszkben születtek.