Hatéves kisfiút erőszakolt az afgán migráns Németországban

Vágólapra másolva!
Egy hatéves kisfiút erőszakolt meg egy afgán migráns Németországban. Az ügyben nemrég született ítélet. A férfi három és fél évet kapott. A gyermek azóta is orvosi kezelésre szorul.
Vágólapra másolva!

A kisfiú édesanyja az M1 stábjának nyilatkozott Speyer városában.

A nemi erőszakra a húsz kilométernyire lévő Germersheimben került sor.

Az afgán migráns, aki menedékkérőként érkezett Németországba, a szomszédjukban lakott saját gyerekeivel, jó kapcsolatot ápoltak egymással mint szomszédok.

– közölte az édesanya.

Amikor szomszédjuknál is gyermek született, nem volt semmijük, ezért a nő ruhákat, játékot adott nekik. Elkísérte őket orvoshoz, bármiben segítségére volt az afgán menedékkérőnek és családjának.

A nő úgy fogalmazott:

A hatéves kisfiú és nyolcéves nővére rendszeresen jártak át a szomszédba.

Egy alkalommal arról számoltak be a gyerekek, hogy az afgán férfi furcsán viselkedett velük, ugyanis bújócskázás közben bezárta az ajtót.

Az asszony az eset után azonnal értesítette a rendőrséget.

Az igazságügyi orvosszakértői vizsgálat megállapította, hogy

az afgán migráns valóban megerőszakolta a kisfiút.

A férfit, akinek menedékkérelmét időközben elutasították, elfogták.

A gyermekek azóta is szenvednek az erőszak következményeitől.

Az édesanya szerint a fia az eset óta agresszívan viselkedik, rémálmai vannak, illetve

Az esetről egy helyi portál is beszámolt, az asszony és gyermekei mégsem kaptak segítséget. Új lakást szeretnének, de eddig nem jártak sikerrel.

A bíróság nemrég hozott ítéletet az ügyben,

az afgán migráns az erőszakért három és fél évet kapott.

Az asszony attól tart, hogy a férfi akár már másfél év után szabadulhat, és akkor ismét találkozniuk kell vele.