Nyolcéves kislányt erőszakolt, majd gyilkolt meg egy férfi

Vágólapra másolva!
Vasárnap fogták el, és tartóztatták le azt az 59 éves férfit, aki harminc évvel ezelőtt megerőszakolt, majd megölt egy nyolcéves kislányt az amerikai Indianapolisban. DNS-vizsgálatok alapján sikerült azonosítani a gyilkost. 
Vágólapra másolva!

A nyolcéves April Tinsley 1988-ban tűnt el, mikor házukból a szomszéd házba ment játszani barátnőjéhez. A gyerek eltűnését a szülők jelentették a rendőrségnek még eltűnése napján.

Az indianapolisi rendőrség vasárnap kopogtatott az 59 éves John Miller otthonának ajtaján. A rendőrségi dokumentumokra hivatkozva az ABC News forrása megtudta: arra a kérdésre, hogy van-e elképzelése, miért keresi a rendőrség, a férfi válasza a nyolcéves kislány neve volt.

April Tinsley gyilkosság nyomozói Forrás: FBI

A férfi bevallotta a rendőröknek, hogy 1988 tavaszán elrabolta, majd megerőszakolta, és brutálisan meggyilkolta a lányt.

A férfi vallomásában részletesen elmondta, hogy

tíz percig fojtogatta a lányt, mire az meghalt. A testét még egy napig magánál tartotta, mielőtt kidobta.

A harminc évvel ezelőtti gyilkossághoz az első nyom még 2004-ben került elő, amikor Miller üzeneteket és használt óvszereket hagyott három különböző bűntett helyszínén. Az üzenetek mellé még polaroid képeket is csatolt a férfi, más holttestek testrészeiből. A sárga papírra írt üzenetekben az állt:

April Tinsley gyilkosság nyomai Forrás: FBI

A férfit végül a saját, az óvszerekből vett DNS-mintája buktatta le. A rendőrség több ezer mintán futtatott át.

Millert az Allen megyei börtönben tartják fogva, ahol a vád szerint gyerekmolesztálás és gyilkosság vádjával tartják fogva.